Egy erre tévedt papírfecni

Sziasztok csillagok!

Eddig igyekeztem törekedni arra, hogy a Csillagtörténetek és a Papírfecnik oldalaim témáját lehetőség szerint ne mossam össze. Nem véletlenül született meg az első, történeteim elmesélésére épülő Csillagtörténetek blog után a második, melyen a fecnik első sorban a saját véleményemet, nézeteimet, a velem történteket tükrözik vissza.

Ez a téma azonban ide is passzol, és annak érdekében, hogy minél több emberhez eljusson a bejegyzés, szerettem volna megosztani veletek itt is a linket, melyen elérhetitek az írásomat:


A téma a természet, a környezet és az, mit tehetünk annak érdekében, hogy huszonkét évnél tovább csodálhassuk azt. Illetve néhány érdekes kérdést teszek fel arról, ki mit tenne, milyen személyiségűvé válna, vagy változna-e egyáltalán abban az esetben, ha csak tíz évünk lenne hátra.

Forrás: Pinterest
Szerintem kiemelten fontos, hogy erről minél többen minél többet beszéljünk. Ha nem tehetünk mást "csak" annyit, hogy megálljt parancsolunk a némaságnak és néhanapján kinyitjuk a szánkat annak érdekében, hogy a természet mellett tegyük le a voksunkat, hát akkor azt, mindenképpen meg kell tennünk!

A téma a Csillagtörténetek oldalával már csak amiatt is kapcsolatba hozható, mert a a forrásomként szolgáló cikk olyan jövőbeli katasztrófákat és azok által alakított világot vetít lelki szemeink elé, amelyet én is megtettem Az Elhagyott című történetem során.

Lessétek meg a bejegyzést azért, hogy még sok ezer csillagos esténk legyen!

43. napos kihívás - 7. nap

Sziasztok csillagok!

Emlékeztek még a 43 napos kihívásra? Bizony, már szinte én is elfelejtettem, azonban a napokban ismét felelevenítettem az érdekes írástechnika fejlesztését szolgáló feladatokat.

Ismét egy nagyon kreatív, és véleményem szerint meglehetősen mókás kihívást kellett teljesíteni. A feladat a következő volt:

HETEDIK NAP:
Válassz egy háztartási tárgyat, és írj le egy dialógust, ami közted és a tárgy között zajlik!

A főszereplőmet elég hirtelen elhatározásból választottam ki: körbenéztem, és egész egyszerűen ráböktem az egyik, engem éppen körülvevő tárgyra. Mivel megelehetősen viharos a kapcsolatunk, ezért úgy gondoltam, tökéletes alkalmat biztosít ez a kihívás arra, hogy tisztázzuk, hányadán is állunk. Ez nem tudom mennyire sikerült, de a rövid párbeszéd megírása mindenképp megmosolyogtatott, úgyhogy számomra ez most egy nagyon pozitív élmény volt.

Remélem a ti arcotokra is csalok egy apró mosolyt az írásommal. Írjátok meg a bejegyzés végén, hogy sikerült e. ;)


Őszi hírek a csillagok között

Sziasztok csillagok!

El kellett búcsúznunk a nyártól, és vele együtt az oldal egyik fő történetétől, a Sagittariustól is - legalábbis egy időre. ;) Cassyék szerencsére nem örökre tűntek el, de tény, hogy szükségük van némi pihenésre. A legutóbbi események után ez aligha meglepő. :D

Bár a változtatás jogát szeretném fenntartani, előreláthatóan a folytatás 2019-ben érkezik majd hozzátok. Ne essetek kétségbe, nincs olyan messze az új év, és a blog csillagai addig is ragyogni fognak.


Az évből hátramaradt hónapokat szeretném részben az írástechnikai tudásom fejlesztésével tölteni, hogy a lehető legjobb minőségű írásokkal árasszalak el benneteket. Ehhez hozzátartozik - terveim szerint - rövidebb novellák írása, kihívások, feladatok teljesítése is. Ezekkel természetesen mind találkozhattok majd az oldalon, tehát attól nem kell tartani, hogy friss bejegyzések nélkül fog eltelni az ősz.

Ezen felül fontosnak tartom, hogy kellő időt szánjak a Sagittarius második részének dramaturgiájának kidolgozásra, annak érdekében, hogy izgalmas, gördülékeny, jól felépített történetet mutathassak majd be nektek.

Hasonló indokok vezérelnek, amikor azt a szomorú hírt is közlöm veletek, hogy Az Elhagyott címmel ellátott írásomat is szüneteltetnem kell, így az a weboldal egy ideig nem lesz elérhető. Bár elsőre lehet nem úgy tűnik, ennek azért van pozitív oldala is: olyan sok ötletem van még hozzá, hogy a történet, a környezet és a szereplők kidolgozása hosszabb időt vesz igénybe annál, mint amire elsőre számítottam. Továbbá - mivel szeretem megnehezíteni a saját dolgomat xD - változtatnom is szükséges az eddigi írásokon, mert néhány jellemzőt a további történet zavartalanabb folyása miatt muszáj módosítanom. Ennek ellenére most már olyan magaslatokban szárnyal a fantáziám, hogy a kiépített világba egyszerre több, összefüggő és különálló sztorit is berakhatok, szóval tényleg komoly terveket dédelgetek. Remélem, a tőletek most kért türelmet megháláljátok majd, ha elolvassátok Az Elhagyott végleges fejezeteit. :)

A másik általam vezetett blog, a Papírfecnik Hennától továbbra is az eddigiek szerint fog működni. Az ottani személyesebb hangvételű bejegyzések függetlenek a Sagittariustól és Az Elhagyottól is, így az utazási élményeimről, véleményeimről, kihívások teljesítéséről és egyéb, reményeim szerint érdekes témákról változatlanul olvashattok ott. Terveim szerint a következő hónapokban sűrűbbek lesznek az írásról, történet alkotásáról, karakterépítésről szóló írások, amik a saját tapasztalataimat tükrözik majd, úgyhogy érdemes lesz bizonyos időközönként meglesni az oldalt. ;)

Bármilyen kérdésetek van akár a változásokkal, akár a változatlan dolgokkal kapcsolatban, ne féljetek feltenni azt a bejegyzés végén kommentben, esetleg emailen vagy a blog chat felületén. Igyekszem minél hamarabb megválaszolni őket! :)

Csillagos estét kívánok nektek! 


Sagittarius - Utószó

Sziasztok csillagok!

A Sagittarius méltó lezárásként írtam a következő utószót. Nem is szeretnék hosszabb monológót írni róla. Inkább olvassátok el, és írjátok le véleményeteket ti. ;)


Csillagos estét!


Sagittarius 26. fejezet

Sziasztok csillagok!

Tudom, mostanában nagyon eltűntem, aminek számos okát ecsetelhetném ugyan, de úgy gondolom még a végén kifogásoknak vélnétek csak ezeket, én pedig nem szeretnék ezek mögé bújni.

Valóban elhanyagoltam a blog iránti kötelességeimet, azonban most szeretném bepótolni legalább egy kis részét. Amint azt már tudhatjátok, a Sagittarius története bizony a végéhez közeledik - sőt, mostanra már olyannyira közeledik, hogy tulajdonképpen el érte már azt.

Az eredeti terveimben úgy szerepelt, hogy a Sagittarius huszonhat fejezetes történet lesz majd, és ahogy ezt eddig láthattátok is, sikerült tartanom. Az utóbbi időben azonban hatalmas dilemmában voltam, ugyanis az utolsónak szánt, azaz huszonhatodik fejezet elkészült, ám az eddigi talán leghosszabb fejezetté nőtte ki magát. Korábban kaptam egy kedves barátomtól olyan tanácsot, hogy a túl hosszúra nyúlt fejezetet egy blogon nem biztos, hogy szívesen elolvassák, így megfordult a fejemben, hogy ketté szedem, ám azt nem tudtam eldönteni, hol törhetném meg a részt.

Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy mivel kedvenc számom a hatos, és szeretnék ehhez ragaszkodni, továbbá így is naaaaaaaaaagyon sokat kellett várnotok a lezárásra, talán annyira mégsem fogjátok bánni, ha ezúttal egy hosszú résszel rukkolok elő.

Így tehát: köszöntsétek a Sagittarius befejező részét, a huszonhatodik fejezetet!

Tudjátok, hogy milyen sokat jelent a véleményetek, úgyhogy bármilyen megfigyelés, hozzászólás, dicséret vagy szidás jöhet a a történettel kapcsolatban a fejezet végén. :D
(Nyilván a kulturált kommunikációs szokások betartás mellett!)

Jó olvasgatást fényesen tündöklő csillagok! ;)

Sagittarius - 25. fejezet

Sziasztok csillagok!

Visszatértem a nyaralásból rákvörösen, boldogan és abszolút motiváltan! Így tehát úgy döntöttem, nem késlekedem tovább, és ma elhozom nektek a Sagittarius 25. fejezetét.

Lássuk a legutóbbi árulás miképpen hatott Pandora Központ lakóinak hangulatára.

Jó olvasgatást és csillagos estét! ;)



HÍREK

Sziasztok csillagok!

Szerettelek volna tájékoztatni benneteket, hogy a következő héten nyaralás miatt nem lesz új bejegyzés az oldalon.

Megértéseteket és türelmeteket nagyon szépen köszönöm! :)

Sok szép csillagos estét mindenkinek!


Sagittarius - 24. fejezet

Sziasztok csillagok!

Tudom, hogy korábban két hetente csütörtökön érkeztek a Sagittarius fejezetek, azonban az utóbbi időben alaposan megvárattalak benneteket, ezért úgy gondoltam, ti is örülni fogtok, ha egy hétre redukálódik az idő két fejezet között. Nos, szerintetek ez jó ötlet? :P

Az előző fejezetben meglehetősen nagy hullámok csaptak össze Cassy feje felett. Derítsétek ki, hogy a Sagittarius lány vajon belefullad-e az események háborgó tengerébe, vagy sikerül a felszínre kapaszkodnia és levegőért kapkodhat! Esetleg egyik sem?

Kíváncsian és izgatottan várom a véleményeteket a 24. fejezetről, szóval ne kíméljetek! ;)

Jó olvasgatást, és tudjátok: csillagos estét!



Az Elhagyott - 2. fejezet

Sziasztok csillagleső Vándorok!

A héten tele vagyok újdonsággal! Remélem, nem bánjátok. ;)

Ezúttal Az Elhagyott története folytatódik. Ilyen borús és zord hétvége után úgy gondoltam, hogy nektek is jól esne egy olyan helyre menekülni, ahol mindig süt a Nap: a felhők fölé! Ismerjétek meg Sarkcsillag városát. ;)

Az Elhagyott - 2. fejezet


Jó olvasgatást! ;)

Sagittarius - 23. fejezet

Sziasztok csillagok!

Vissza sem merem nézni, hogy hány hét csúszással érkezik ez a fejezet, de egyébként is mindig mindenhol abba a közhelybe ütközöm, hogy "előre nézz, ne hátra", "a jövővel foglalkozz, ne a múlttal". E mögé bújva most én sem bolygatnám a késés okait, de azért az új fejezet előtt célszerűnek tartom, hogy felidézzük, mi történt Pandorában legutóbb.

Nos, Cassynek ezúttal sem sikerült egy békés programot csinálnia magának és barátainak, mert egy ismeretlen támadó váratlanul megsebesítette Nate-et. A fiú szerencsére Bukott mivoltának és Inaya mágiájának hála, túlélte a sérülést, de azért nincs még csúcsformában. Aki ennél bővebb emlékeztetőt szeretne, olvassa nyugodtan vissza a fejezetet IDE kattintva. ;)

A mostani, azaz 23. fejezetben már kezdetét veszi a végjáték! Bizony, közeledik a lezárás, ami egyszerre rémisztő, de mégis izgalmas. Elképzelhető, hogy az ihlet azért hagyott el hosszabb időre, mert tudat alatt egyszerűen féltem búcsút mondani Cassyéknek. Akárhogy is, a gyászon túllépve most már csak izgatottan várom, hogy vajon ti hogyan fogadjátok majd a történet alakulását.

Nem szeretném tovább húzni az időt, essetek neki az új résznek, és ne felejtsétek elmesélni majd, hogy ízlett-e ez a falat. ;)

Csillagos estét mindenkinek!

Sagittarius Hírek

Sziasztok csillagok!

Érdemes lesz holnap fellesni az oldalra, mert egy hosszabb szünet után végre folytatódik a Sagittarius története!

Izgalmas, pörgős és megdöbbentő részt fogtok kapni a várakozásotokért cserébe. ;) Remélem, ti is szeretni fogjátok majd. 

Addig pedig:

Csillagos estét!

Közkívánatra: A legelső

Sziasztok csillagok!

A Papírfecnik oldalon nem is olyan régen teljesítettem egy kihívást, ami a write tag névre hallgat. Ennek lényege az volt, hogy meséljek egy kicsit arról, honnan is indultam. Ekkor említettem meg a legelső történetemet, amit teljesen véletlenül szanálás közben találtunk meg anyukámmal sok évvel ezelőtt. Nem tudom, mikor írhattam pontosan, de a helyesírási hibák mellett a hiiiiiihetetlenül fordulatos cselekmény is hagy némi kivetni valót. Mindenesetre annyira jót szórakoztunk rajta, hogy azóta is felemlegetjük néha.

Miután meséltem erről a bejegyzésben (amit IDE kattintva érhettek el), többen jelezték, hogy szívesen elolvasnák, ha esetleg megtalálom. Nos, meglett.

Begépeltem nektek, szóról szóra. Nem volt könnyű megállni, hogy ne javítsak bele, de a teljes "élményhez" ez is hozzátartozik, szóval nem akartam módosítani.

Hát, remélem okozok egy-két vidám percet pár kedves Olvasónak! :D

Az Elhagyott - 1. fejezet

Sziasztok Csillagok és helló Vándorok! :)

Elérkezett az ideje, hogy Az Elhagyott címmel ellátott regényem elinduljon a hosszú, rögös, de mindenképpen izgalmas útján.

Olvassátok az első fejezetet, és meséljétek el a bejegyzés végén, hogy mi a véleményetek a megismert szereplőről. 


Jó olvasgatást - vagy mondjam inkább, hogy kellemes túrát? :P

43 napos kihívás - 6. nap


Sziasztok Csillagok!

A 43 napos kihívás következő, azaz hatodik napi feladata roppant viccesnek ígérkezett, úgyhogy úgy gondoltam, a gyereknap tökéletes alkalom lesz arra, hogy megcsináljam. :)

HATODIK NAP:
Válassz egy kevésbé kedvelt állatot, és írj hozzá egy eladási értékesítést!

Hát, az egyik újságban véletlenül megláttam egy... khm... kedves képet egy állatról, úgyhogy őt választottam.



HÍREK

Forrás: Pinterest
Sziasztok csillagok!

Bizony, még élek, és végre jelet is adhatok erről!

Először is hatalmas bocsánat kéréssel tartozom, amiért szótlanul eltűntem az utóbbi időben! Megnyugtatok mindenkit: nem lesz hullócsillag az oldalból! :) 

Berobbant a jó idő, és ezzel egyenesen arányosan besűrűsödtek a mindennapok - a munkahelyen pont ugyanúgy, mint a magánéletemben. Ez persze egy jó dolog, hiszen verőfényes napsütésben ugyan ki szeret a szobában ücsörögni a laptop előtt?! Ám ez egyben hatalmas hátrány is, mert ha nem pötyögök a laptopon, akkor bizony nehezen születik új bejegyzés.

Minden nagyképű felhang nélkül, de mostanában arra a kérdésre, hogy "Mikor találkozunk?" azt felelem, hogy "Meg kell néznem a naptáramban." Ennek fényében viszont véletlenül sem szeretnék meggondolatlan ígéreteket tenni felétek sem.

Forrás: Pinterest
Azon leszek, hogy amint időm, energiám és lehetőségem adódik rá, újabb és újabb írásokat hozzak nektek, ám ehhez előbb vissza kell édesgetnem az ihlet angyalát, aki úgy tűnik, idén korábban tartja a nyári szünetét.

Addig is szeretném megköszönni a türelmeteket, és végtelen nagy hálával tartozom kitartásotokért!

Ti vagytok a legfényesebben ragyogó csillagok drága Olvasóim! :)

Henna


JIRAIYA TOLLA eredményhirdetés

Sziasztok csillagok!

Szuper hírem van mára!

Pár hónappal ezelőtt részt vettem egy novellapályázaton, amelynek az eredményhirdetése tegnap megtörtént. IDE kattintva megtekinthetitek az eredeti oldalon.

Az a megtiszteltetés ért, hogy első helyezést érhettem el!

Mindenkinek köszönöm, aki támogatott egy kommenttel vagy akár személyesen. :)

Soha nem vettem még részt hasonlón, de remélem ez egy hatásos belépő volt a pályázatok világába! Már most lesem, hogy melyikre lehetne benevezni, úgyhogy talán lehet még a jövőben ehhez hasonló poszt.

Ennek a pályázatnak az volt a szabálya, hogy kapott minden jelentkező három szót, amit bele kellett csempésznie az írásába. Az én "kulcsaim" ezek voltak: tenger, zsebkendő, kockacukor. Emellett még a novella terjedelmét tekintve volt kikötés. Mióta elküldtem a novellát sokszor átolvastam újra és újra, azóta már pár résznél kicseréltem néhány kifejezést, vagy szófordulatot, de úgy gondoltam, hogy mivel ebben a formában küldtem be a pályázatra, ezért ezt hozom el nektek is, nem pedig azt, amibe már itt-ott belejavítgattam. :)

Nos, nem húznám tovább az időt, lessétek meg, hogyan oldottam meg a feladatot, majd írjátok meg a véleményeteket. ;)




Védjük meg az otthonunkat!

Sziasztok csillagok!

Ma van a Föld napja! Ennek kapcsán egy olyan témáról beszélhetünk, amiről valójában minden nap kellene, mert nem lehet annál sürgetőbb vagy fontosabb feladatunk, minthogy megvédjük az otthont adó bolygónkat!

A Papírfecnik oldalon találok egy bejegyzést, szánjatok rá néhány percet, olvassátok el, és nézzétek meg a végén található videókat. Érdemes.

Kattints a képre a bejegyzés eléréséért!


Sagittarius kiegészítő novella - Pandorai csata

Sziasztok csillagok!

Még év elején jeleztem felétek, hogy idén több kiegészítő novellára is számíthattok, ami kifejezetten a Sagittarius történetéhez kapcsolódik. Az eredeti terveimben az szerepelt, hogy hamarabb kaptok egy kis ízelítőt, de remélem a mostani novella valamennyire kárpótol benneteket.

Tudom, ma csütörtök van, ráadásul "új-fejezet-csütörtök", de úgy gondoltam, hogy most kicsit megleplek benneteket és valami váratlannal rukkolok elő.

Ez a kiegészítő novella - ahogy a címe nyíltan utal rá - arról a bizonyos csatáról fog szólni, amit néhány korábbi fejezetben már megemlített néhány szereplő.

Sorsfordító csata volt ez, hiszen a karaktereink személyiségfejlődésében is hatalmas szerepe volt. Miért olyan komoly Patrick? Miért annyira anyáskodó Inaya?

Nos, akár ezekre a kérdésekre is választ találhattok ebben a kiegészítésben! :)

Jó olvasgatást és csillagos estét! ;)



Lessetek az égre a hétvégén!

Sziasztok csillagok!

Elképesztő hír jött velem szemben a mai napon: csillagzápor várható 22-én, vasárnap éjjel! Tudom, hogy nem a legkellemesebb időpont, de hát mivel készülhetnénk fel a jövő hét kihívásaira, minthogy elsuttogjuk a kívánságainkat a hullócsillagoknak?

Természetesen előre lehetetlen megjósolni, hogy pontosan mennyi csillaghullásra is számíthatunk, de az egyik cikk szerint óránként akár 10-szer, 20-szor is kívánhatunk a hét utolsó perceiben!

A cikket IDE kattintva érhetitek el; ha érdekel bővebben a Lyridák-meteorraj okozta csoda, akkor érdemes elolvasni.

Ha az időjárás nem fordul rosszabbra, akkor minden esélyünk meg van rá, hogy egy meleg pokrócba takarózva, szemünket az égboltra tapasztva számoljuk, hogy mennyi hullócsillagot láttunk! ;)

CSILLAGHULLÓS hétvégét mindenkinek már előre! :D

Az elhagyott világa

Sziasztok csillagok!

Egy különleges meglepetéssel készültem nektek mára!

Talán még emlékeztek rá, hogy van egy bizonyos történet, aminek a címe Az elhagyott. Ehhez a regényemhez készülnek a Világépítős novellák is, tehát akik már olvasták azokat, találkozni fognak néhány ismerőssel. ;)

A történet jellegéből adódóan valamiért úgy éreztem helyesnek, ha egy stílusában jobban hozzáillő, saját blogot adok a mesémnek. Ezt IDE kattintva érhetitek el.

Ezen a weboldalon szigorúan csak Az elhagyottal kapcsolatos információk és fejezetek fognak megjelenni, de természetesen annak érdekében, hogy senki ne maradjon le az újdonságokról, a Csillagtörténeteken is folyamatosan tájékoztatlak majd benneteket az aktuális fejleményekről.

Egyenlőre fejezetet még nem hoztam nektek, úgy gondoltam, kicsit ismerkedjetek az új bloggal, és mondjátok el véleményeteket az üdvözlő bejegyzés végén megjegyzésként.

Nyissátok ki a térképet, lapozgassátok, mert később segítségetekre lehet, amikor nem tudjátok, melyik irányba forduljatok! ;)

Jó olvasgatást Vándorok!

Világdarabok 06. - Éghajlat

Sziasztok csillagok!

A legutóbbi világdarabkában megismerhettétek a Tűz Urát, Cratert, akiről nagyon pozitív visszajelzéseket adtatok. Örülök, hogy így megszerettétek az idősödő Mágust, úgyhogy ezúttal is szerettem volna bemutatni nektek új szereplőket.

A regényben ők legfeljebb mellékszereplőként bukkanhatnak majd fel egyszer-egyszer, ám ennek ellenére remélem, szimpatikus karakterek lesznek. Még annak az esélyét is fenntartom, hogy akár egy kiegészítő történetben megjelenjenek - igazából semmi sincs kizárva. :D


Rengeteg tervem van, időm sajnos annál kevesebb, de azért remélem, minden fejemben élő szereplőt "életre kelthetek", és a kíváncsiság, hogy ti mit fogtok szólni hozzá, remek motiváló erő. ;)

A hatodik világdarabka fő témája az éghajlat volt. Aki kíváncsi a témával kapcsolatos bővebb információkra, kattintson IDE

Nos, nem is húzom tovább az időt: ismerjétek meg Ainát és Andrejt!


Sagittarius - 22. fejezet

Sziasztok csillagok!

Nagyon vicces dolog történt velem tegnap: elfelejtettem, hogy csütörtök van!! Talán kis részben a hosszú hétvége is okolható a tévedésemért, de azt hiszem kár lenne rá hárítanom a felelősséget; ideje elismernem, hogy félelmetesen szétszórt vagyok mostanában, úgyhogy szinte meg sem lepődöm, hogy azzal sem vagyok tisztában, hogy éppen milyen nap van ma.

Akárhogyan történt, a lényeg akkor is az, hogy tegnap nem került ki Sagittarius fejezet, de ezt ezennel sietek is bepótolni! ;)

Ha kíváncsiak vagytok Nate állapotára, akkor katt a folytatásért!

Csillagos estét mindenkinek!

43 napos kihívás - 5. nap

Sziasztok csillagok!

A 43 napos kihívás eddigi feladatai inkább játékosak voltak, a mostani számomra sokkal mélyebb, elgondolkodtatóbb jelentéssel bírt.

A személyes hangvétel miatt döntöttem úgy, hogy ezt a feladatot a Papírfecnik blogomon fogom közzé tenni.

Szóval, ha kíváncsiak vagytok egy újabb nap kihívására, akkor katt IDE.

Jó olvasgatást!


43 napos kihívás - 4. nap

Sziasztok csillagok!

Olyan régen foglalkoztam már ezzel a kihívással, hogy már-már el is felejtettem! Most azonban teljesen váratlanul megtalált az ihlet, és egyből neki is álltam a 4. nap kidolgozásának.

Nagyon érdekes élmény volt megírni ezt a történetet, és ezentúl teljesen más szemmel fogok ránézni arra a bizonyos tárgyra, ami (vagy aki?? o.O) a főszerepet kapta az írásomban.

A feladat a következő volt:

NEGYEDIK NAP:
Keress random egy tárgyat, és írd meg az utazását addig, míg meg nem találtad!

Nos, olvassátok el ezt a kis mesét. A végén ígérem, lerántom a leplet a szereplőnkről, de azért kíváncsi vagyok, hogy olvasás közben hányan találtátok ki, hogy miről is van szó, úgyhogy ne kíméljetek: írjatok véleményt! :)

Jó olvasgatást!

Forrás: Pinterest

Sagittarius - 21. fejezet

Sziasztok csillaglesők!

Bizony-bizony, két hét félelmetesen gyorsan elrepül! És tudjátok, mi lesz még félelmetes? Nos, olvassátok végig a fejezetet! ;)

Annyira izgatott vagyok, hogy mit szóltok hozzá, hogy nem is szeretnék hosszabb bevezetőt írni! :D Úgyhogy hajrá, ne kíméljetek a megjegyzésekkel!

Jó olvasgatást és persze csillagos estét mindenkinek!


Kvízjáték!

Sziasztok csillagok!

Egy újabb játékkal szeretnék kedveskedni nektek! Ezúttal egy kvízt hoztam, aminek a címe: Ki mondta?

Nos, talán már ebből kitaláltátok, hogy miről is lesz szó: ki kell találnotok, hogy az adott idézetet melyik Sagittarius szereplő mondta!

A kvízt erre a linkre kattintva éritek el: https://goo.gl/forms/3nmhnKoqylx3KALc2

Hogyan tovább? Válaszoljatok az összes kérdésre, majd a kvíz legvégén kattintsatok a "SUBMIT" gombra. Ezután felugrik majd egy ablak, ahol a "VIEW ACCURACY" gombra kell mennetek azért, hogy lássátok, jól válaszoltatok-e a kérdésekre.

Tizenöt kérdés van összesen, és szerintem elég könnyűeket válogattam be, úgyhogy hamar végezhettek vele. ^^

Bízom benne, hogy tetszeni fog nektek! :) Írjátok meg véleményeteket a játékról itt megjegyzésként.

Csillagos estét és jó szórakozást!

Sagittarius - 20. fejezet

Sziasztok Csillagok!

Elérkezett a huszadik fejezet ideje is! Alig hiszem el! Olyan, mintha csak tegnap történt volna, hogy életre keltettem az oldalt, és tessék, most már itt tartunk. És mennyi minden vár még ránk!

Ez a fejezet valamivel rövidebb, mint amit megszokhattatok, de ennek két oka van:
  1. Betegség. Ha nagyon jó fejek akartok lenni, akkor írjátok a megfázás számlájára, kérlek!
  2. Ismeritek a kifejezést: vihar előtti csend? Igen? Nem? Nos, hamarosan meg fogjátok érteni, mire is gondolok! ;)

Azért persze ebben a fejezetben is történik ez-az, aminek szerintem örülni fogtok! Olvassátok el, és mondjátok el, hogy igazam volt-e vagy sem! :D

Jó olvasgatást és csillagos estét mindenkinek!


Sagittarius - 19. fejezet

Sziasztok csillagok!

Kinek őrült rohanás még az egész februárja?

Sajnos nekem nagyon, ami nektek is feltűnhetett, mert az utóbbi időben megcsappant a bejegyzések száma a Csillagtörténeteken. És ha ez még nem is lenne elég, akkor a technika ördöge is úgy döntött, hogy szórakozik velem egy kicsit, és neki köszönhetően sajnos csütörtökön nem kerülhetett ki a Sagittarius 19. fejezete.

Pánikra azonban semmi ok! Vagy legalábbis nincs olyan sok ok. :D Mert bár kicsit megkésve, de ma elhoztam nektek a 19. fejezetet, amit remélem szeretni fogtok. ^^

Ha kíváncsiak vagytok, mi történt az egyik legkedveltebb karakterrel, akkor katt tovább és merüljetek el ismét a Sagittariusok világában!

Jó olvasgatást!


Sagittarius - 18. fejezet

Sziasztok csillagok!

Elérkezett a csütörtök, azaz a következő Sagittarius fejezet ideje.

Ebben a részben kaphattok néhány remek ötletet a stresszkezeléshez vagy a feszültséglevezetéshez. Talán jobban beválik, mint kedvenc karaktereinknek... ;)

Nem akarok mézesmadzagokat lengetni az orrotok előtt, úgyhogy szerintem egyszerűen csak vágjunk bele! :D

Jó olvasgatást és csillagos estét Nektek!



Egy izgalmas beszélgetés

Sziasztok csillagok!

A blogok világa nem csak az önkifejezés miatt jó, hanem mert olyan jó embereket ismerhetsz meg, akik rettentő váratlanul, de annál magától értetőbben a támogatóiddá, a mentsváraddá, a barátaiddá, a hasznos tanácsok adóivá válnak. Ennek a gondolata mindig hálával tölt el.

Van egy személy, akinek a nevével már párszor találkozhattatok a blogon, hiszen lelkesen hagy megjegyzéseket és veti bele magát a játékokba. Nos, ennek a remek személynek szintén van egy blogja. A legelső, ami feltűnt és azonnal megfogott, hogy kitalált egy olyan műsort, amivel nem csak a saját oldalát töltheti meg izgalmas tartalommal, hanem egyben másoknak is segít.

Nos, nem húzom tovább a mézesmadzagot, természetesen Brukúról van szó, akinek a nevéhez az "Első bekezdés" blog köthető. Talán már ismeritek a "Talking blogs" műsort, amelynek keretein belül érdekes interjúkat készít más oldalak íróival.

Olyan szerencsém volt, hogy most én lehettem azaz illető, aki az érdekes kérdéseket megválaszolhatta!

Nagyon vártam már ezt a pillanatot, és benneteket sem szeretnélek tovább megváratni, úgyhogy kattintsatok IDE, és olvassátok el az interjút!

Természetesen, ha bennetek is felmerülne bármilyen kérdés, akkor nyugodtan tegyétek azt fel kommentben. :)

Csillagos estét mindenkinek!

43 napos kihívás - 3. nap


Sziasztok csillagok!

Forrás: Pinterest
A harmadik napi kihívást meglepően könnyen és gyorsan "letudtam". Egy ideig gondolkodtam azon, hogy mi legyen az írás tárgya, de aztán végig gondoltam, hogy telik egy napom.

Nem kellett sokáig agyalnom, mert az egyik reggeli szokásomra esett a választásom. Azonban arra is rádöbbentem, hogy a hozzáállásom szinte napról-napra változik ezzel a dologgal kapcsolatban. Így aztán nem volt nehéz ugyanolyan utálattal beszélnem róla, mint amekkora imádattal.

A feladat:

HARMADIK NAP:
Írj valamiről, amit szeretsz, majd írd át úgy, mintha gyűlölnéd!

Mi lehet az a szokás? 

Katt tovább! ;)

43 napos kihívás - 2. nap

Sziasztok csillagok!

A kihívás második napjára kiadott feladathoz valamivel könnyebben kaptam ihletet, mint az elsőhöz, de miután belevágtam, rá kellett jönnöm, hogy bár könnyebbnek tűnt elsőre, valójában mégsem az.

A feladat a következő volt:

MÁSODIK NAP:
Írj le legalább 30 olyan szót, amikkel jellemezni tudsz egy strandot. Ez után egy új bekezdésbe írj egy rövid történetet, vagy verset úgy, hogy a leírt 30 szó ne szerepeljen benne!


Izgalmasnak hangzott és szerintem még soha nem gondolkodtam ennyit a strandokon. xD

A feladatoknak nyilván nem egyetlen jó megoldása van. Éppen ezért olyan izgalmas, hogy egyszerre több blogger társammal vágtunk ebbe bele.

Nos, az én megoldásomat tovább kattintva olvashatjátok el! ;)


43 napos kihívás - 1. nap

Sziasztok csillagok!

Emlékeztem még a 43 napos kihívásra? Nos, én előre szóltam, hogy nálam ez inkább heti, mint napi kihívás lesz! :D

És rémlik valami a legutóbb megosztott novellámról a Teliholdról? Ha nem, akkor katt IDE és frissítsd fel az emlékezeted, mert most szükség lesz rá! ;)

Na és jó lenne tudni, hogy mi köze van a kettőnek egymáshoz? A novella megírása után közvetlenül szembejött velem a kihívás, így az első napra kiadott feladatot úgy teljesítettem, hogy még nem tértem vissza Eira és Kenneth sötét világából.

Tudom, tudom: miért nem osztottam meg hamarabb, ha már rég megcsináltam? Hát, ennek elég egyszerű oka van: eléggé paráztam nyilvánosságra hozni! Tudni illik, hogy soha, de soha nem tudtam - és ebből kifolyólag persze nem is szerettem - verseket írni. Erre ez a kihívás piszokul az arcomba nevet és gúnyolódva lengeti a szemem előtt az első feladatot:

1. nap:
Írj egy verset, vagy egy rövid történetet! 
A sorok kezdőbetűi egy szót alkossanak!

Most komolyan Sors? Így akarsz játszani?! Én benne vagyok!

Szóval igen, alkottam egy versecskét. Kétségtelenül nem életem legnagyobb alkotása, de mivel ebben a műfajban úgy érzem magam, mint Hold a csillagok nélkül, ezért azt kell, hogy mondjam, mégis csak büszke vagyok arra, hogy ezt összehoztam.

Teljesen nevetséges, de olyan, mintha zavarban lennék! :D Ez azonban titeket ne tartson vissza a kíméletlen kritikától! Osszátok meg véleményeteket, én eeeeeeelképesztően izgatottan várom azokat!

Sagittarius - 17. fejezet

Sziasztok csillagok!

Ti is vártátok már, hogy csütörtök legyen? Én nagyon, de ennél is jobban várom, hogy mit fogtok szólni ehhez a fejezethez! :P

Ebben a részben kiderül, hogyan reagál Nate és valami egészen új és váratlan is bepiszkítja Cassy életét, ami események egész láncolatát indítja majd el.

Olvassátok, szeressétek... vagy ne, de írjátok meg akár így lesz, akár úgy. :D 

Jó olvasgatást és csillagos estét mindenkinek!



Kértétek, megcsináltam ;)

Sziasztok csillagok!

Az elmúlt hetekben láthattatok a blog bal oldalán egy "Kérdőív gombot", amire kattintva elmondhattátok véleményeteket, javaslataitokat az oldallal kapcsolatban.

Azt szerettem volna felmérni, hogy a Csillagtörténetek mennyire "felhasználóbarát". A célom az, hogy egy könnyen átlátható oldalam legyen, ahol bárki egyszerűen kiigazodhat. Ehhez azonban mindenképpen a TI véleményetekre volt szükségem.

Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, akik szántak néhány percet a kérdőívre és kitöltötték azt! Nagyon sokat jelent nekem a visszajelzésetek!

Valójában arra a következtetésre jutottam a válaszok alapján, hogy alapvetően teljesen rendben van az oldal. :D

Egyetlen módosítási javaslatot kaptam, ami a csevegőre vonatkozott. E szerint túl világos volt, túlságosan eltért az oldal többi színétől. Mivel nem szeretném, hogy bármi elvonja a figyelmeteket olvasás közben, ezért - ahogy azt már észre is vehettétek - változtattam a chat színein. Köszönöm az illetőnek, hogy felhívta erre a figyelmem! :) 

Nagyon jól esett olvasni, hogy milyen elégedettek vagytok a Csillagtörténetekkel. Hatalmas elismerés ez a számomra, őszintén szólva baromi jó érzés! :D

Szóval köszönöm még egyszer mindenkinek a támogatást! Ha valaki lemaradt volna a kérdőívről, de lenne mondandója, akkor írjon megjegyzést bátran! ;)

Csillagos estét nektek!

Világdarabok 05. - Mágia

Sziasztok csillagok!

Mikor megírtam ezt a darabot az alternatív világomból, csak ujjongtam: "Végre! Végre! Végre!"

Remélem, ti is hasonlóképp örültök neki, hogy ismét beleshetünk a kitalált világba! Elég bután hangozhat, de én már nagyon vártam, hogy megszülessen ez a rész. Tudom, tudom, akkor miért nem írtam meg? Hát hiába írtam a homlokomra, hogy "Ihlet, ide gyere!", úgy tűnik nem volt elég figyelemfelkeltő a hívásom. Eddig!


Szerencsére mégis megtalált, és onnantól kezdve nem telt sok időbe ismét beleképzelnem magam a Lovagok, Védelmezők és emberek világába.

A soron következő, vagyis ötödik téma a mágiáról, technológiáról, különleges képességekről szól. Már korábbi darabkákban olvashattátok, hogy az én világomban Mágusok léteznek, akik képesek irányítani néhányat a természeti erők közül.

Nos, most egy hozzájuk kapcsolódó eseményt mesélek el nektek.

Jó olvasgatást! ;)


43 napos kihívás

Sziasztok csillagok!

Egyik leglelkesebb olvasóm - és támogatóm -, akinek az oldalait én is rendszeresen nyomon követem, Moro talált egy negyvenhárom napos kihívást. Kissé átalakította itt-ott és közszemlére tette, hogy aki elég merésznek érzi magát hozzá, nekieshessen.

Moro oldalát IDE kattintva tekinthetitek meg.

Nos, a történet szépsége az, hogy ez nem feltétlenül a megírt történetekre teszi a hangsúlyt, hanem írástechnikai kihívások elé állít. Pont ez keltette fel az érdeklődésemet, hiszen ezekkel a feladatokkal képezhetem magam. Már pedig az is az idei évi elhatározásaim között szerepel, hogy több figyelmet szentelek az írástechnikám fejlesztésére és az ezzel foglalkozó oldalakra.

Forrás: Pinterest
Moronak köszönhetően olyan szerencsém van, hogy már január első hetében szembe is jött ez a lehetőség. Őszinte leszek veletek, mikor először végig olvastam egyszerre tett izgatottá és teljesen rémültté. Ha valóban negyvenhárom nap alatt csinálnám meg, akkor azt maximum úgy tudnám elképzelni, hogy ha kiveszem az összes szabadságomat és mellé még ugyanannyi táppénzt. Ha itthon ülnék egész nap, na akkor talán teljesíteni tudnám. Még úgyis teljesen kimerítene a végére, nem beszélve arról, hogy más történetek megírására aligha maradna energiám.

Éppen ezért szép fokozatosan szeretném megcsinálni a kihívást. Van olyan része, amitől eléggé tartok, mert - ha szabad ilyet mondanom - nem az én műfajom, de hát pont ettől lesz ez az egész KIHÍVÁS. Úgyhogy feltett szándékom, hogy nem hátrálok meg!

Ihlet és idő kérdése, hogy milyen gyakran olvashatjátok majd a megoldásaimat, de addig is szeretném megosztani veletek az összes feladatot. Hátha valaki kedved kap hozzá, épp úgy, ahogy én tettem Moro bejegyzését olvasva. :)


Sagittarius - 16. fejezet

Sziasztok csillagok!

Folytatódik a Sagittarius története! Ebben a részben kiderül, hogyan reagál Patrick a korábbi
eseményekre és arra, hogy Cassy milyen fontos tényeket hallgatott el előle.


Továbbá többet megtudhattok a Sagittariusok szokásairól, különösen ami a Bukottak sorsát illeti. ;)

Nem is húzom tovább az időt, hiszen megtettem azt már korábban. Remélem szeretni fogjátok a következő sorokat. Akár így lesz, akár nem, ne felejtsétek el megosztani véleményeteket a fejezet végén. :)

Jó olvasgatást!


Novella - Telihold

Sziasztok csillagok!

Régen hoztam már nektek novellát, de a minap belebotlottam a Pinteresten egy fényképbe, ami megihletett. Ezt a képet a történet legvégén láthatjátok majd, mert nem szeretném előre lelőni a "poént". :D

Kissé borongós hangulatú írás, de remélem elnyeri majd a tetszéseteket.

Jó olvasgatást! ;)

Ragyogjanak még fényesebben a csillagok!

Sziasztok csillagok!

Nagyon fontos számomra, hogy az olvasóim számára könnyen átlátható, értelmezhető legyen az oldal. A Csillagtörténetek működtetőjeként előfordulhat, hogy nekem valami teljesen egyértelmű, de egy ide tévedő személy számára lehet, hogy teljesen értelmezhetetlen.

Éppen ezért szeretném kérni a segítségeteket!

Észrevehettétek, hogy bal oldalon létrehoztam egy "Kérdőív kitöltése!" gombot. Erre kattintva eljuthattok egy kérdőívhez, aminek az a célja, hogy visszajelzést kapjak tőletek az oldal kezelhetőségéről.

Pár percet kérek csak a szabadidőtökből és ennek eredményeként egy mindenki számára megfelelő oldalt hozunk létre közösen!

Segítsetek, hogy a Csillagtörténetek a lehető legfényesebben ragyogjon!

Előre is köszönöm a támogatásotokat!

Változások!

Sziasztok csillagok!

A tavalyi évhez képest szeretnék bevezetni néhány változtatást, amiket remélem megértéssel és jó szívvel fogadtok majd! :)

Ha érdekel, pontosan miről is van szó, katt tovább! ;)


Tudod

Sziasztok csillagok!

Ma hazafelé sétáltam a munkából, és elkapott egy ismerős érzés. Olyan volt, mint amit akkor érez az ember, amikor egy olyan személlyel találkozik, aki valamikor a barátja volt, de annyi idő eltelt azóta, hogy idegennek látná, ha nem lenne lelkében egy apró rezdülés, ami a régi érzésekről dalol.

Mi váltotta ezt ki? Néhány kajla kismadár csicsergése, akik voltak olyan pimaszok és már akkor elkezdték tavaszi éneküket, amikor még mindenki véletlenül 2017-et ír 2018 helyett.

A kis dalnokok eszembe juttatták egy régi írásomat, ami még Penna feladatként született meg. Előkapartam a poros firkálmányt, kicsit beleszerkesztettem itt-ott és úgy döntöttem, hogy bár még egy hét sem telt el az új évből, én mégis megosztom veletek.

Szerintem a mai naphoz egész jól illik, de ezt döntsétek el ti magatok! ;)


Új év, új hírek!

Sziasztok csillagok!
Forrás: Pinterest

Remélem mindenki szeretettel, nevetéssel, forralt borral és sok-sok édességgel vette magát körül az ünnepek alatt és így örömittasan vágott neki ennek a lehetőségekkel teli új évnek!

Én sem vesztem el, annak ellenére, hogy az utóbbi napokban/hetekben úgy tűnhetett. Egy csodálatos helyre sikerült elutaznom, aminek egyetlen szépséghibája (vagy lehet, hogy a legnagyobb szépsége - még nem döntöttem el :D ) az volt, hogy korlátozottan tudtam a világhálóra lesni. Ennek következményeként sajnos a blogra sem volt alkalmam és lehetőségem posztolni, de nem kell aggódnotok:

A CSILLAGOK 2018-BAN IS RAGYOGNAK!

Így tehát természetesen folytatódni fog a Sagittarius történet, terveim közt szerepel azonban több novella írása, továbbá egy új regény alaposabb kidolgozása és közzététele is. Tele vagyok ötletekkel és reménnyel, hogy mindet meg is tudom valósítani.

A nap azonban minden kívánságom ellenére még mindig csak huszonnégy órából áll. Mivel tegnap este is még csak hazafelé zötykölődtem az autóban, ma pedig már a kollégáimat örvendeztettem meg finom szuvenírekkel, ezért sajnos ezen a héten csütörtökön még nem fog kikerülni a soron következő, azaz 16. fejezet.

Töredelmesen bevallom, hogy az év első néhány napja nálam abszolút a "Kapjuk össze magunkat!" kategóriába esik és igyekszem minden előző évi dolgot lezárni. Ehhez azonban idén - többek közt az utazás miatt is - több időre van szükségem.

Forrás: Pinterest
Bízom benne, hogy megértéssel fogadjátok a hírt és higgyétek el, ebben az évben még rengetegszer meg fogom hálálni a mostani türelmeteket! :)

Egyetlen kérésem lenne felétek. Sötétítsetek be a szobátokban egy percre. Menjetek az ablakhoz. Húzzátok el a függönyt. Nézzetek fel az égre és keressetek akár csak egy csillagot, ami azért erőlködik, hogy TE gyönyörködhess a fényében.

Látjátok, van ami nem változik amíg világ a világ: az égbolt ezernyi szépséget hordoz magában és még sokszor ennyi titkot rejteget! ;)

Csillagos estét!