Sagittarius - Utószó

Sziasztok csillagok!

A Sagittarius méltó lezárásként írtam a következő utószót. Nem is szeretnék hosszabb monológót írni róla. Inkább olvassátok el, és írjátok le véleményeteket ti. ;)


Csillagos estét!





Előszó


Cassy a farm melletti erdő szélén az egyik alacsonyabban elhelyezkedő, kopasz faágon ült, és az előtte elterülő Gale birtokot figyelte. Az otthonát. Az elkerített karám és a termőföldek a decemberi hótakaró alatt merültek mély, téli álomba. Minden olyan némának tűnt, hogy Cassy úgy érezte, illetlenség lenne, ha nem suttogva beszélne. Már amikor egyáltalán volt hozzá kedve, hogy megszólaljon.

Több hónapja nem látta már édesapját és édesanyját. Az újratalálkozás első néhány pillanatának emléke most szinte émelyítő volt Cassynek a sok mosolygás és örömkönny miatt. Pandorába költözése óta sok minden történt. Mindannyian tudták, hogy komoly változások várják a lányt a felnőtté válás küszöbén, ám a történtekre nem készült fel senki.

A közelmúlt eseményei egy tornádóra emlékeztették Cassyt. Épp csak felfogod, hogy közeleg. A szerencsésebbek menedékre lelnek, de az olyanok, mint ő, ott állnak egy kietlen mezőn, mindenféle biztonságos fedezék nélkül, és így néznek farkasszemet az erős szélviharral. A tornádó lecsap: felkap mindent, ami az útjába kerül, szédítően megpörgeti, majd kiköpi magából, ahogy a kisbabák teszik a nekik nem tetsző falatokkal.

Egy vidéken felnőtt, Harcosnak készülő Sagittarius Csillagifjú könnyen ringatja magát abba az illúzióba, hogy őt már nehezen érheti bármilyen meglepetés. Utólag Cassy is belátta, hogy ő is ezt tette. Cseppet sem volt felkészülve az életébe betörő tornádóra. Nem tudta, mi tévő legyen, amikor megismerte Nate-et. Nem tudta, mihez kezdjen, amikor rátámadt az addig barátjaként szeretett Ethan. Tapasztalatlan fruskának érezte magát, akit felkapott a tornádó szele és ő csak tehetetlenül tűrte, hogy arra repítse, amerre csak akarja. Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy vihar után talpra érkezett a szilárd talajon.

Másokat nem ért ekkora szerencse. Nate és Theo, Cassy két hőse elment, és azóta sem adtak magukról semmilyen életjelet. Persze, a Menedékben nem működött a technika a mágia koncentrált jelenléte miatt, így Cassy nem várhatta, hogy mobiltelefonja kijelzője egyszer majd arról értesíti, hogy valamelyik fiútól jött üzenete. Ám a hiány miatt érzett szomorúsága és a tehetetlenség okozta dühe olyan ostoba elvárásokat kreált benne, mint az, hogy valamelyik okos tojás igazán küldhetne neki egy postagalambot.

Volt még egy személy, akitől tudta, hiába vár értesítést az aktuális állapotáról: Terry. Ha lehetett, még jobban fájt neki barátnője elvesztése, mint Ethan ütései. Kezdetben óránként kereste a lányt. Bocsánatot kért tőle, bár nem igazán tudta, miért is teszi ezt, mégis úgy érezte, Terry valamilyen oknál fogva erre vár. Ha így is volt, a vörös hajú energiabomba ez után sem adta Cassy tudtára, hogy megbocsátott-e. A hívások száma szép lassan ritkulni kezdett, míg végül Cassy úgy döntött, barátnőjének kell a következő lépést megtennie. Terry meg is tette. Mikor Cassy ismét Green Villageben járt, a Freeman szülők tájékoztatták, hogy lányuk úgy döntött, a kontinens másik felében folytatja tovább tanulmányait. Szerintük mindez a szaktársuk, Jason megölésének köszönhető. Egyenesen értetlenül bámulták Cassyt, amikor ő rákérdezett, hogy lányuk vajon szóba áll e vele legközelebb. Frida, Terry édesanyja próbálta nyugtatni őt olyan közhelyekkel, mint az, hogy nincs olyan nagy távolság, ami az igaz barátok közé állhatna, ám Cassy jól látta a szemében tükröződő valódi üzentet: „Engedd el ezt a tinédzser barátságot. Azok úgysem hosszú életűek.”

Cassy nem értett egyet ezzel a gondolattal, ám ha Terry igen, akkor kettejük barátságának valóban leáldozott. A biztonság kedvéért azért elkérte Terry lakcímét, és magában megfogadta, hogy néhány havonta írni fog majd a lánynak. Rajta nem fog múlni ennek a barátságnak az újjáélesztése.

Ám volt valami, aminek az újjáélesztéséhez még Cassy sem érezte elég erősnek magát: Pandora Központ kedélyes hangulata végleg elégett, Ethan holttestével együtt. Az ott rekedt lakók hangulatára is úgy tűnt, véglegesen rányomta bélyegét az árulás. A fájdalom, a harag és az önostorozás úgy jelent meg a házban, mint három jó barát, akik régi ismerősökként, egyik pillanatról a másikra berendezkedtek, majd perceken belül már otthonosan mozogtak az egyre szűkebbnek tűnő falak között.

Cassy hálásan szippantott bele a csípős, hűvös levegőbe, ami azt suttogta, éjszaka ismét szállingózni fognak majd a hópelyhek. Nem érdekelte a nadrágja, ami egyre jobban átázott a nedves faágtól, sem pedig az ujjpercei, amik már-már lilának tűntek. Talán pár órája, de lehet, hogy már egy egész napja ücsörgött a gyermekként kiválasztott, kedvenc helyén. Figyelte, ahogy apja az állatokat terelgeti. A három ló közül az egyik mén a körbezárt legelőjük lehető legtávolabbi szegletében állt, és megvető szemekkel nézte Cassyt. Széles orrából gőzölgő levegő szállt fel, amikor prüszkölt egyet. A lánynak egészen úgy tűnt, Mennydörgés éppen leszidja, amiért nem töltötte mással a napot, csak kényelmes magába roskadással.

Hallotta apja mély, zengő hangját, ahogy a lovat szólítja, de az állat oda se bagózott. Kitartóan kereste Cassy tekintetét. Hatalmas, barna szemei voltak. A legkifejezőbbek, amiket a lány valaha is látott. Kendőzetlen igazságot és kíméletlenül őszinte érzelmeket rejtett. Először úgy tűnt, szánalmat lát a mén tekintetében. Ám egy újabb prüszkölés és egy határozott toporzékolás után Cassy végre megértette, hogy Mennydörgés csupán mozgásra akarja bírni. A sötét étcsokoládé színű szemek azt mondták: „Elég már!”

Csokoládé szemek. Cassy ha akarta volna sem tudta volna elfordítani róluk a figyelmét, de nem is állt szándékában. Csak egy pislogás erejéig látta maga előtt Mennydörgés magas és erős alakját, a következőben már egészen más arcot párosított ehhez a tekintethez. A személy a lány elméjének hátuljában úgy ült a nap minden percében, mintha a színpad szélére húzódó főszereplő lenne, aki csak arra vár, hogy végre az ő monológja következzen és kiléphessen a reflektor dicső fényébe.

Nate elő is lépett. Cassy elméje alkotta színpad közepére sétált, majd egyenesen belenézett a rávetülő fénysugárba. Szinte már úgy tűnt, imát mormol, de Cassy soha nem hallotta meg a szavait, csak szépen ívelt ajkai lágy mozgását látta. Nem csinált mást, csak állt a középpontban, egyszerű, de gyönyörű valójában és olyan szövegrészt mondott el díjnyertesen, amit ő soha többé nem fog meghallani.

Cassy ismét pislogott, a színészt újra az árnyékba űzve ezzel a mozdulattal. Tudta, hogy ott van és várja a következő alkalmat, amikor előléphet. Tudta, hogy ott is marad és végtelen türelemmel csak Cassy akaratlanul kiáltott, hívó szavára ismét reagálni fog.

Mennydörgés prüszkölt egy újabbat és egyre türelmetlenebbül forgolódott a lány előtt.

- Igazad van – szólalt meg suttogva Cassy. – Elég volt!

Leugrott a fa ágáról, ami a mozdulattól kicsit megremegett és hó permetet szórt az alatta lévő testvérére. Cassy talpra érkezett. Nem aggódott azon, hogy ez másként is történhet. Tudta, hogy jöhet tornádó vagy bármilyen erős lökés. Tudta, hogy eleshet, megbotolhat, a földre kerülhet. És azt is tudta, hogy mindig fel fog állni.

Mert Harcos volt.

Mert Sagittarius volt.

2 megjegyzés:

  1. Hát ez badass utószó volt, várom a következő "évadot" :D
    Igazán rövid komment lett, de nagyon izgatottá tettél! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha! :D
      Elmondhatatlanul örülök, hogy így gondolod! :D Ami azt illeti, ezt én is imádtam írni. xD

      A folytatásra még én sem tudom mennyit kell várni, de ígérem addig is igyekszem mással kárpótolni mindenkit. ;)

      Ölel,
      Henna

      Törlés