43 napos kihívás - 1. nap

Sziasztok csillagok!

Emlékeztem még a 43 napos kihívásra? Nos, én előre szóltam, hogy nálam ez inkább heti, mint napi kihívás lesz! :D

És rémlik valami a legutóbb megosztott novellámról a Teliholdról? Ha nem, akkor katt IDE és frissítsd fel az emlékezeted, mert most szükség lesz rá! ;)

Na és jó lenne tudni, hogy mi köze van a kettőnek egymáshoz? A novella megírása után közvetlenül szembejött velem a kihívás, így az első napra kiadott feladatot úgy teljesítettem, hogy még nem tértem vissza Eira és Kenneth sötét világából.

Tudom, tudom: miért nem osztottam meg hamarabb, ha már rég megcsináltam? Hát, ennek elég egyszerű oka van: eléggé paráztam nyilvánosságra hozni! Tudni illik, hogy soha, de soha nem tudtam - és ebből kifolyólag persze nem is szerettem - verseket írni. Erre ez a kihívás piszokul az arcomba nevet és gúnyolódva lengeti a szemem előtt az első feladatot:

1. nap:
Írj egy verset, vagy egy rövid történetet! 
A sorok kezdőbetűi egy szót alkossanak!

Most komolyan Sors? Így akarsz játszani?! Én benne vagyok!

Szóval igen, alkottam egy versecskét. Kétségtelenül nem életem legnagyobb alkotása, de mivel ebben a műfajban úgy érzem magam, mint Hold a csillagok nélkül, ezért azt kell, hogy mondjam, mégis csak büszke vagyok arra, hogy ezt összehoztam.

Teljesen nevetséges, de olyan, mintha zavarban lennék! :D Ez azonban titeket ne tartson vissza a kíméletlen kritikától! Osszátok meg véleményeteket, én eeeeeeelképesztően izgatottan várom azokat!



Telihold és a Csillagok

Csendben tér nyugovóra a Nap,
Szép lassan minden elnémul.
Ijedten néz körbe a pap,
Lelke egészen belesajdul.
Látja, ahogy a fény a ködbe harap,
A szíve mégis erősen, nyugtalanul,
Gyötrődve, mellkasán majdnem átcsap.
Ostoba dolog ilyen vadul
Keresni a gonoszt, mert ő jön és elkap.



Nos, mi a véleményetek? Mi más is lehetett volna a szó, ami a sorok kezdőbetűjéből áll??! :D 
Ha kedved kaptatok a feladathoz, nyugodtan írjátok le az általatok alkotott verset kommentben! ;)



4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Júj, ez de jó, eleve nagyon szeretem annak a novellának a hangulatát. :D Itt is tetszik a hangulata, bár azt a Cs-betűt az elején Szmélagolosan SZ-nek olvastam valamiért, így az ő hangján ment a fejembe a versed... XD Úgyhogy az is hozzá tett a kísérteties hangulathoz! :D
    Jó kis vers lett! ^^

    Moro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha xDDD
      Tényleg nagyon izgultam emiatt, úgyhogy örülök, hogy tetszett! ;)

      Törlés
  2. Szia,

    Megérte rá várni, jó lett nagyon :3
    Ügyesen kihoztad A szót belőle.

    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm! ;)

      Puszi

      Törlés