Sagittarius - 18. fejezet

Sziasztok csillagok!

Elérkezett a csütörtök, azaz a következő Sagittarius fejezet ideje.

Ebben a részben kaphattok néhány remek ötletet a stresszkezeléshez vagy a feszültséglevezetéshez. Talán jobban beválik, mint kedvenc karaktereinknek... ;)

Nem akarok mézesmadzagokat lengetni az orrotok előtt, úgyhogy szerintem egyszerűen csak vágjunk bele! :D

Jó olvasgatást és csillagos estét Nektek!

✩

Forrt benne a düh. Körbeölelte a testét és szép lassan, de fokozatosan megfojtotta, mint egy óriáskígyó. A legrosszabb az volt, hogy nem tudta, pontosan kire is irányul ez a heves érzés. Hiszen a tettes, aki bántotta Terryt, ismeretlen. Akárki lehetett… Lehetett volna, ha nem hajtogatta volna Cassy nevét.

„Istenem szegény, drága Terry!”

Cassy képtelen volt kiverni a fejéből a megvert lány arcképét. Mivel barátnője egyértelműen elutasította, így csak elképzelni tudta, hogy pontosan milyen sérülései is lehetnek, ám így a lehető legrosszabbra gondolt.

Megértette, hogy Terrynek most időre van szüksége. Néhány nap alatt annyi szörnyűség történt vele, ami mással egy egész életben. Cassy nem kételkedett benne, hogy miután jobban lesz, újra találkozhatnak. Ám ez kevés volt ahhoz, hogy háborgó lelkét lecsillapítsa. Tomboló hurrikánnak, hatalmas mennydörgésnek, cikázó villámcsapásnak tűnt azoknak az érzéseknek az egyvelege, amik épp készültek kitörni belőle.

Aggódott Terryért. Bűntudata volt, amiért elhallgatta Nate elől a tényt, hogy nem saját döntései szerint éli majd le az életét. Mindemellett pedig végtelenül elszomorította a tudat, hogy egyszer majd el kell búcsúznia a fiútól, örökre.

Ez már túl sok volt. Túl sok érzelem egyetlen testbe zárva. Cassy szerencséjére azonban olyan házban élhetett, ahol az egyik szoba tökéletesen megfelelt a feszültség levezetésére.

Az edzőterem akkora volt, mint az egész ház alapterülete. Számos gép és házilag barkácsolt akadálypálya volt benne. Az ide vezető lépcső a földszinti folyosó végében található szekrény mögött volt. Lent kialakítottak egy kis öltözőt, amiben csupán egy pad, egy mosdókagyló és öt fémszekrény állt. Egy függönnyel eltakart beugróban volt a zuhanyzásra alkalmas rész. Az öltöző mellett Lionel kapott egy valamivel nagyobb irodát, ahol az egyik falon a legkülönbözőbb fegyverek voltak felakasztva, mintha múzeumba való kincsek lennének.

Cassy a terem egyik sarkában elhelyezett hatalmas bokszzsákot püfölte. Bár voltak kikészítve kesztyűk, ő nem foglalkozott velük. Még csak át sem vette a farmerjét és a pólóját. Annyira fűtötte a düh, hogy egyszerűen csak lesétált, és az első útjába eső tárgyat elkezdte püfölni.

Bár Lionel igyekezett a Sagittarius képességeket is próbára tévő eszközöket kialakítani, azért ez nem volt olyan egyszerű. Általában a gyorsaságot, a technikát szokták gyakorolni, nem az volt a cél, hogy valaki minél nagyobbat üssön. Ám ez most egy cseppet sem érdekelte a lányt. Lelki szemei előtt soha véget nem érő filmként forogtak a jelenetek: Jason élettelen teste, a Nate-re támadó Árnylény, majd az emberi külsővel megáldott gonosz halott tekintete és végül a bántalmazott Terry.

A képek sorozatát az szakította meg, amikor a bokszzsák hatalmas robajjal leesett a padlóra. Cassy erősen lihegve állt fölötte, ujjait görcsösen ökölbe szorította. Már épp keresni akart egy újabb eszközt, ami tombolásának következő áldozata lehetett volna, amikor halk tapsot hallott a bejárat felől.

- Nem is rossz!

- Hagyj most! – Cassy szeme szikrákat szórt Sasha felé. Most arra volt a legkevésbé szüksége, hogy elviselje a lány szurkálódásait.

A Vezető lánya azonban szeretett játszani a tűzzel. Néhány határozott lépéssel hamar Cassy előtt termett. Látványosan végig mérte a földön heverő bokszzsákot, majd mosolyogva ismét a lányra nézett.

- Egyre több meglepetést okozol nekem.

- Nem a te szórakoztatásod miatt vagyok itt – vágott vissza Cassy, majd elfordult és a súlyzók felé vette az irányt.

- Ejnye Cassy! Azt hittem, te egy rendes és kedves vidéki lányka vagy.

- Tűnj el!

Sasha néhány pillanatig nem szólt semmit, csak mosolyogva figyelte a mérges lány egyre távolodó alakját. Ha valaki, ő aztán tényleg tudta, milyen érzés dühösnek lenni. Meg is volt a maga módszere idegei lecsillapítására.

- Bár lehet, nem fogod elhinni, én nem akarok rosszat neked Cassy. – A váratlan, halk vallomás megállásra késztette őt. Sasha képzeletben megveregette a vállát, amiért terve működni látszott. – Ismerem azt a mocskot, ami most belülről rág téged. Szerintem segíthetnék neked.

Cassy először azt hitte rosszul hallott, de Sasha komoly arckifejezése meggyőzte, hogy nem. A lány valóban törődött vele.

- Te akarsz segíteni nekem? – Szavait átitatta az őszinte, nyers döbbenet.

- Ezt azért másoknak ne áruld el – vigyorodott el ismét a vörös szépség -, ártana a hírnevemnek.

Néhány perc elegendő volt ahhoz, hogy elkészüljenek. Rutinosan és az eltököltségtől hajtva öltöztek át melegítőbe, és vették fel a futócipőjüket. Épp a bejárati ajtó felé tartottak, amikor a könyvtárból eléjük lépett Theo.

A fiú észre sem vette a határozott léptekkel haladó lányokat, csak amikor beléjük ütközött.

- Hé!

- Jaj!

- Theo! – Cassy nem az ütközés miatt szólt a fiúra, sokkal inkább a rémület lett úrrá rajta, amikor észrevette a semmibe révedt tekintetet és a görnyedt testtartást. – Az ég szerelmére Theo, mit csinálsz magaddal?

- Mi… Mire gondolsz? – kérdezte zavarodottan, miközben megigazította a haját.

- Úgy nézel ki, mint egy kísértet – erősítette meg Cassy gondolatait Sasha. – Itt az ideje visszatérni az életbe okoska! Van öt perced, hogy elkészülj, addig én kiállok Ethan kocsijával a garázsból.

- Hogy érted ezt? Mit csináltok? – Theo hangjában tisztán érzékelhetővé vált a rémület, de a lányok nem foglalkoztak vele.

- Elmegyünk a parkba futni, és te is velünk jössz – tájékoztatta Cassy. Megelőzve Theo akadékoskodását megfogta a fiú két vállát, és a szemébe nézett. – Megegyeztünk nem? Te segítesz nekem az elmélet megtanulásában, én pedig neked a gyakorlatok elsajátításában! Mind a ketten tudjuk, hogy eddig csak az alku rám eső része teljesült, szóval hagyd abba a kifogások keresgetését és vedd elő a szekrény mélyéről azt a nyamvadt edzőcipőt. Már csak négy perced van! – Adott egy puszit a fiúnak, majd kiment Sasha után.

- Szerintem ez nem jó ötlet.

- Tudod, elsőre is meghallottunk, nem kell folyamatosan ezt ismételgetned.

Sasha kezdte megunni Theo panaszáradatát és Cassy biztosra vette, hogy már százszor megbánta, amiért magával hozta őket. Cassy ennek ellenére hálás volt. Otthon a farmon rengeteget járt a közeli szántóföldekre és erdőkbe futni. Azokhoz képest az edzőterem egy ketrec volt. Bár a park sem adhatta vissza az otthon érzését, azért mégis jobban hasonlított rá, mint a túlzsúfolt, ablaktalan terem.

A park északi bejáratához közeli elágazásánál álltak, és épp bemelegítettek. Theo esetlenül körözött a bokájával, csakhogy úgy tűnjön, csinál valamit.

- Már kezd beesteledni és a park nem éppen a legbiztonságosabb hely – mutatott rá Theo.

- Szeretnélek emlékeztetni, hogy egy kivételes képességekkel rendelkező faj tagja vagy. Továbbá, van nálunk fegyver. Nincs olyan ember, aki árthatna nekünk.

Sasha szavaira Cassy önkéntelenül is a derekára szíjazott Ezüst Sárkányhoz nyúlt. A combközépig érő bő pulcsi bár nem a legideálisabb viselet volt futáshoz, a fegyver elrejtéséhez tökéletesnek bizonyult.

- Fegyver? – Theo hangja cérnavékonnyá vált. Mikor a két lány egy emberként fordult felé, még egy kicsit mintha össze is húzta volna magát.

- Zeusz szerelmére Theobald Attkins! Azt akarod mondani, hogy nincs nálad semmi, amivel megvédhetnéd magad?! – Sasha arcszíne egyre inkább hasonlított haja színárnyalatához. – Komolyan mondom, te vagy a leg…

- Majd együtt futunk – szólt közbe gyorsan Cassy. Remélte, hogy ezzel elejét veheti a katasztrófának, de csak annyit ért el vele, hogy Sasha a hasát fogta a röhögéstől.

- Ha andalogni szeretnék jönni ide, akkor egészen biztos, hogy nem nektek szóltam volna. Bocs Csillagifjak, de ha nem tartjátok velem a tempót, akkor lemaradtok.

- Gonosz perszóna – mondta Theo.

Cassy egy pillanatra megdöbbent a szavak hallatán, de aztán rájött, hogy ez valamiféle szokás lehet a két fiatal között, mert Sasha egyből elvigyorodott, majd összeborzolta Theo haját.

- Igen, az vagyok.

- Menj előre, majd én futok Theoval – ajánlotta fel Cassy, aki már kezdte unni a várakozást. Mozgásra volt szüksége, hogy levezesse a feszültségét, nem pedig traccspartira.

- Rendben, de van egy szabály: minden kör végén itt, a kiindulóponton bevárjuk egymást és csak utána indulhatunk tovább. – A kérdő tekinteteket látva Sasha sóhajtott egy nagyot a magyarázat előtt. – Hármunk közül én vagyok az egyedüli Harcos, úgyhogy jelenleg én felelek értetek. És esküszöm, ha bajt kevertek a felügyeletem alatt, akkor kicsinállak benneteket!

Miután mindenki belegyezett a szabályba, elindultak a bal legszélső ösvényen. Sasha egyből lehagyta őket, és alakja alig pár perccel később beleveszett a koraesti félhomályba. Theonak eleinte sikerült tartania a Cassy által diktált tempót, de alig negyed órával később meg kellett állniuk az egyik kanyarban.

- Nem értem – motyogta Theo, miközben nekitámaszkodott egy fának. – Az állóképességemnek sokkal jobbnak kellene lennie, hiszen egy ősi csillag vére folyik az ereimben!

Cassy talán el is mosolyodott volna Theo panaszkodását hallva, de most kifejezetten bosszantotta, hogy máshoz kell igazodnia. Már így is sokkal lassabban haladt, mint ahogy szeretett volna. Azért jött ide, hogy csillapítsa a benne dúló vihart, de az egyenlőre csak fokozódott. Viaskodott benne a fiú és a saját maga iránti törődés érzése. Gondolatai valószínűleg kiültek arcára, mert Theo így szólt:

- Menj csak. Majd beérjük egymást; ha máshol nem, hát akkor majd a kör végén.

Cassy fél percig még mérlegelte a dolgot, majd elhatározta magát és lecsatolta derekáról Ezüst Sárkányt.

- Tessék, fogd! – adta a fiú kezébe. – Remélem, nem kell majd használnod, de ha mégis, legalább van valami, amivel megvédheted magad.

Theo kezében szinte bizarrnak tűnt a nemes penge, de azért megköszönte a váratlan ajándékot. Ő biztosra vette, hogy a két lány csak túlbuzgó és mindenekelőtt paranoiás, de amikor egyedül maradt az ösvényen, ahol az árnyékok egyre jobban elnyúltak, akkor örömmel szorította meg a pikkelyes markolatot.

Cassy szinte meztelennek érezte magát imádott fegyvere nélkül, de képtelen volt védtelenül magára hagyni Theot. Még így is marcangolta a bűntudat, amiért lehagyta. Mindez csak gyarapította a „Miért utálhatom magam?” listát a fejében. Az ostoba gondolatok gyorsabb tempóra ösztökélték. Remélte, hogy sikerül olyan sebesen rohannia, hogy maga mögött hagyhassa a komor képeket.

Jó érzés volt, ahogy a csípős esti szél belekapott a hajába. Az egyenletes hang, ahogy cipője a poros földön dobolt, nyugtatóan hatott rá. Csak arra koncentrált, hogy megfelelő ütemben lélegezzen. Szinte megszűnt körülötte a világ. Képes lett volna egészen Green Village-ig futni, anyja ölelő karjai közé.

Csak akkor kezdte újra realizálni, hogy hol is van, amikor az egyik jobb kanyar után kiért a tóhoz, amit mesterségesen alakítottak ki a park déli részén. Az eredeti útvonaltervük szerint a tavat egyáltalán nem kellett volna érinteniük, úgyhogy Cassy tudta: eltévedt. Mikor magára hagyta Theot, nem gondolt arra, hogy szegényes helyismerete miatt ő kerülhet bajba és nem a fiú. Akárhogy történt, végül is nem bánta.

Talán a víz mozdulatlansága, vagy az néptelennek tűnő környék volt az oka, de Cassy úgy érezte, hogy hirtelen minden elnémult. Sagittarius hallása ezt eleve lehetetlenné tette, de kábultsága egy pillanatra engedte, hogy ebbe a tévhitbe ringassa magát.

A néma, nyugodt pillanat azonban hamar elszállt, amikor az egyik pad mögül felkelt egy koszos, szakadt rongyokba öltözött férfi. Koszos, már-már fekete kezeit Cassy felé nyújtotta, majd begyakorolt esdeklő tekintettel és rekedtes, megtört hangon megszólalt:

- Kérem, csinos hölgy, legyen szíve! Látja, hogy nincs hol laknom és nincs mit ennem. Szánjon meg, kedves, adjon némi ételre valót! – A férfi lépésről-lépésre egyre közelebb ment. Alig öt lépésre volt már csak a lánytól, amikor Cassy idegesen válaszolt a könyörgésre.

- Sajnálom, de nincsen nálam pénz – kezeit széttárta, hogy a hajléktalan lássa egyszerű edzőruháját, amin valóban nem volt egy olyan zseb sem, ami bárminek a tárolására alkalmas lett volna.

A férfi hangulata azonnal megváltozott, a színjáték megszűnt. Tekintete élénk lett, vad lángok cikáztak szemében, amitől egyenesen őrültnek tűnt. Cassy hirtelen újra a sikátorban látta magát, ahol az esetlennek tűnő Árnylény majdnem a vesztét okozta.

- Ez az én helyem! Ha idejössz, fizetned kell!

- Sa.. Sajnálom – mondta újra és újra Cassy, de amikor a férfi öklét rázva közeledett felé, akkor jobbnak látta menekülőre fogni.

Persze ez a szegény ember aligha tudott volna bármilyen sérülést is okozni Cassynek, de a lány sem akarta bántani őt. Még akkor sem, ha önvédelemnek számított volna. Egyszerűbb megoldásnak vélte, ha visszafut, és megkeresi a jó irányt.

Bár a sötétség nem akadályozta úgy a látását, mint a Kívülállókét, azért így is okozott némi kényelmetlenséget. A váratlan találkozás után Cassy érzékszervei kiélesedtek, nem kerülhette el figyelmét egyetlen meglebbenő falevél vagy a fűben mocorgó apró állatok sem. Így lassabban haladt, mint szerette volna, de nagyobb biztonságban érezte magát, ha tudta, hogy mi történik körülötte.

Hirtelen megtorpant. Valami reccsent. Talán egy gally a földön. Ám nem élt ebben a parkban olyan állat, amely akkora termetű lehetett volna, hogy kettétörjön egy ágat. Ösztönösen a derekához nyúlt, majd magában szitkozódott, amiért Ezüst Sárkányt nem találta ott. Lassan körbefordult, ökleit felemelve bámult a feketeségbe, abban bízva, hogy meglátja, ki lopakodik körülötte.

Agyában a fogaskerekek szünet nélkül zakatoltak: a lehetőségeit mérlegelte. Lehet, hogy egy hajléktalan, aki csak abban reménykedett, hogy van nála valamilyen táska, amit elvehet tőle. Esetleg egy eltévedt idegen, aki ugyanolyan riadtan kémleli őt, mint fordítva. Persze, az is lehet, hogy egy Árnylény, aki a könnyű préda láttán mosolyogva settenkedik körülötte, amíg vár a legmegfelelőbb pillanatra.

Ha itt marad, felkészülten fogadhatja a támadást, ám ha nem az utolsó sejtése felel meg az igazságnak, akkor az örökkévalóságig itt fog rettegni ebben a nyavalyás kereszteződésben.

„Minden sokkal könnyebb lenne, ha tudnám, merre kell mennem!”

Az elméletek és elképzelések alig néhány másodperc alatt bukkantak fel, majd tűntek tova elméjében. Bár úgy érezte, órák óta ott áll, mindössze talán két perc telhetett el, mikor Cassy tisztán kivehető mozgást hallott a háta mögül.

Gondolkodás nélkül előredőlt, miközben a magasba hátrarúgott, és örömmel érezte, hogy cipőtalpa közelebbi viszonyba került valakinek az orrával. Gyorsan felegyenesedett és megfordult, ám hiába vette észre, ki áll mögötte, meglendült öklét már nem tudta megállítani. Szerencséjére a Harcos tudott vigyázni magára.

- Állj már le a francba is! – Cassy ökle végül Ethan tenyerébe ütközött az arccsontja helyett, de a Harcosnak így is egy sötét folt éktelenkedett az állán.

- Ethan! Ne haragudj, én csak azt hittem, hogy… - Cassy elharapta a mondat végét, de már késő volt.

- Mit? – nevetett fel Ethan. – Talán azt, hogy egy Árnylény vagyok? Na és mit gondolsz, kislány, mire mennél egyetlen jól irányzott rúgással egy olyan nyavalyás ellen? Azért van az a csicsás sárkányod, hogy tüzed is okádhasson, úgyhogy legközelebb használd!

- Ez hányadik szabály? – Cassy nem tudta megállni, hogy egy kicsit ne ugrassa a Harcost, mert jól tudta, hogy indulatos szavai bókot is rejtettek, ami ritkaság számba ment nála.

- Komolyan beszéltem, kislány! Az legyen az első dolgod, hogy elő…

- Nincs nálam Ezüst Sárkány. Theonak adtam.

- Theonak… Micsoda? – Ha eddig nem, hát ettől a pillanattól kifejezetten bosszúsnak tűnt Ethan. Sőt, Cassy megkockáztatta volna, hogy még soha nem látta így tajtékozni. – Mi fészkes fenét kerestek ti itt ilyenkor?

Cassy elmesélte a történteket és azt, hogy mostanra valószínűleg már mind a két tettestársa a kiindulóponton várják, és azon töprengenek, merre tűnt. Ethan meglepően választékos szitokszavak kíséretében vezette vissza Cassyt a célként szolgáló északi bejárathoz.

Még nem értek ki a kapu fölött lógó lámpa fénykörébe, de Sasha megjátszott ujjongással fogadta a befutókat.

- Éljen, éljen! Megérkezett a világ két leglassabb Sagittariusa! Komolyan, srácok, szerintem ezzel rekord… - Sasha azonnal elnémult és le sem vette tekintetét Ethanről. - Mit keresel itt? – szólt vádlón, mintha bármilyen jogot is formálhatna arra, hogy megmondja Ethannek mikor és hová kell mennie. A meglepő, vallatásszerű kérdésnél azonban sokkal riasztóbb volt a következő: - Hol van Theo?

✩

Mit gondoltok, mi történhetett Theoval? Lehet, hogy csak ennyire lassú vagy jogos a lányok félelme és történt valami? Na és mit csinálhatott Ethan a parkban?

Remélem, tetszett nektek a fejezet és kíváncsian várom az elméleteiteket! ;)

✩