43 napos kihívás

Sziasztok csillagok!

Egyik leglelkesebb olvasóm - és támogatóm -, akinek az oldalait én is rendszeresen nyomon követem, Moro talált egy negyvenhárom napos kihívást. Kissé átalakította itt-ott és közszemlére tette, hogy aki elég merésznek érzi magát hozzá, nekieshessen.

Moro oldalát IDE kattintva tekinthetitek meg.

Nos, a történet szépsége az, hogy ez nem feltétlenül a megírt történetekre teszi a hangsúlyt, hanem írástechnikai kihívások elé állít. Pont ez keltette fel az érdeklődésemet, hiszen ezekkel a feladatokkal képezhetem magam. Már pedig az is az idei évi elhatározásaim között szerepel, hogy több figyelmet szentelek az írástechnikám fejlesztésére és az ezzel foglalkozó oldalakra.

Forrás: Pinterest
Moronak köszönhetően olyan szerencsém van, hogy már január első hetében szembe is jött ez a lehetőség. Őszinte leszek veletek, mikor először végig olvastam egyszerre tett izgatottá és teljesen rémültté. Ha valóban negyvenhárom nap alatt csinálnám meg, akkor azt maximum úgy tudnám elképzelni, hogy ha kiveszem az összes szabadságomat és mellé még ugyanannyi táppénzt. Ha itthon ülnék egész nap, na akkor talán teljesíteni tudnám. Még úgyis teljesen kimerítene a végére, nem beszélve arról, hogy más történetek megírására aligha maradna energiám.

Éppen ezért szép fokozatosan szeretném megcsinálni a kihívást. Van olyan része, amitől eléggé tartok, mert - ha szabad ilyet mondanom - nem az én műfajom, de hát pont ettől lesz ez az egész KIHÍVÁS. Úgyhogy feltett szándékom, hogy nem hátrálok meg!

Ihlet és idő kérdése, hogy milyen gyakran olvashatjátok majd a megoldásaimat, de addig is szeretném megosztani veletek az összes feladatot. Hátha valaki kedved kap hozzá, épp úgy, ahogy én tettem Moro bejegyzését olvasva. :)



Forrás: Pinterest
ELSŐ NAP:
Írj egy verset, vagy egy rövid történetet! A sorok kezdőbetűi egy szót alkossanak!

MÁSODIK NAP:
Írj le legalább 30 olyan szót, amikkel jellemezni tudsz egy strandot. Ez után egy új bekezdésbe írj egy rövid történetet, vagy verset úgy, hogy a leírt 30 szó ne szerepeljen benne!

HARMADIK NAP:
Írj valamiről, amit szeretsz, majd írd át úgy, mintha gyűlölnéd!

NEGYEDIK NAP:
Keress random egy tárgyat, és írd meg az utazását addig, míg meg nem találtad!

ÖTÖDIK NAP:
Írj levelet:
 a jövőbeli énednek
múltbéli énednek
a jövőbeli gyerekednek

HATODIK NAP:
Válassz egy kevésbé kedveltállatot, és írj hozzá egy eladási értékesítést!

HETEDIK NAP:
Válassz egy háztartási tárgyat, és írj le egy dialógust, ami közted és a tárgy között zajlik!

NYOLCADIK NAP:
Írj egy mesét, vagy bármilyen történetet, egy fő gonosz szemszögéből!

KILENCEDIK NAP:
Válassz ki egy olyan személyt, akit szeretsz, és egy olyat, akit nem. 
1. Írj olyan történetet, ahol belőlük alkotsz egy karaktert. Az egyik adja a fizikai tulajdonságait, a másik pedig a személyiségét!
2. Állíts össze egy karaktert, a kettő személyiséget ötvözve!

TIZEDIK NAP:
Válassz ki egy személyt, akit nem nagyon ismersz, de nem régen láttad őt. Írj le egy találkozásod vele, az ő szemszögéből!

TIZENEGYEDIK NAP:
Keress 2-3 magazinban egy-egy hirdetést. Most írj egy rövid történetet, a bennük talált, számodra tetsző szavakkal!

Forrás: Pinterest
TIZENKETTEDIK NAP:
Hunyd be a szemed, válassz egy színt, majd kb. 5 percig tanulmányozd a szobát, ahol vagy; ilyen színeket keresve, és figyeld meg azokat a dolgokat, amik az adott színben pompáznak. Írj róluk egy jegyzetet, egy történethez!

TIZENHARMADIK NAP:
Írd le a tapasztalatod azzal kapcsolatban, amit életedben legelőször átéltél!

TIZENNEGYEDIK NAP:
Válassz random egy számot. 
Nézz körbe a könyvespolcodon (vagy menj könyvtárba) és vegyél le annyi könyvet, amelyik számra gondoltál. Nyisd ki őket azon az oldalon. Keresd meg azt a bekezdést, amelyik számra gondoltál. Írj egy történetet, verset úgy, hogy az adott sorok szerepelnek bennük!

TIZENÖTÖDIK NAP:
Válassz egy idegent, akit nemrég láttál (szembe jött veled az utcán, vagy bárhol). Írj róla egy történetet!

TIZENHATODIK NAP:
Válassz egy random könyvből 2 random fejezetet. Az első kiválasztott fejezet első mondatával kezdődjön a történeted, a második kiválasztott fejezet utolsó mondatával végződjön a történeted!

TIZENHETEDIK NAP:
Írj le egy rövid mondatot. Ezt a mondatot variáld át annyiszor, amennyiszer csak tudod!

TIZENNYOLCADIK NAP:
Írd le azt, hogy hol vagy, anélkül, hogy pontosan leírnád, hogy hol vagy. Használd a négy érzéked, hogy behatározd a helyzeted!
(Pl. ne írd le, hogy az ágyon ülök, hanem úgy, ahogy azt te érzékeled)

TIZENKILENCEDIK NAP:
Írd le a történet végső jelenetét! Ezután haladj visszafelé, egészen a kezdetekig!

HUSZADIK NAP:
Írj történetet, vagy verset, valakinek!

HUSZONEGYEDIK NAP:
Írj egy történetet a mellékszereplő szemszögéből, aki a főhős barátja pl. 

HUSZONKETTEDIK NAP:
Írj egy történetet 4 bekezdésben/részben. Mindegyik rész ugyan az a történet legyen, csak más-más műfajban. Az első bekezdés: fantasy. A második: sci-fi. A harmadik: thriller. A negyedik: romantikus.

Forrás: Pinterest
HUSZONHARMADIK NAP:
Írj le egy tárgyat, egy bekezdésbe. (50-100 szóból álljon)

HUSZONNEGYEDIK NAP:
Vegyél egy lapot, írj a közepére egy tetszőleges szót, tárgyat, élőlényt, amit szeretnél. Húzz belőle vonalakat, és azokra írj újabb szavakat, amik a középen lévő szóhoz kötődnek. Aztán ezekből a szavakból szintén húzz vonalakat! 
Hálózd be az egész lapod!

HUSZONÖTÖDIK NAP:
Írj a kedvenc sulidról/egyetemedről úgy, mintha utálnád. Tedd ezt fordítva is. Írj szeretted volna!
a legrosszabb sulidról/egyetemedről úgy, mintha

HUSZONHATODIK NAP:
Írd le 20 kedvenc könyvednek, verseskötetednek a címét. Ezeket rendezd úgy, hogy verset kapj belőle!

HUSZONHETEDIK NAP:
Írj egy történetet úgy, hogy az alábbiakat kihagyod belőle:
Főnevek az elnevezéseknél
Melléknevek a leírásoknál

HUSZONNYOLCADIK NAP:
Válassz ki valamit a történelemből, és írd át újra úgy, hogy a rossz nem történt meg, vagy a jó rosszul ért véget!

HUSZONKILENCEDIK NAP:
Életed legrosszabb élményét írd le úgy, mintha az lett volna a legjobb, és életed legjobb élményét írd le úgy, mintha az lett volna a legrosszabb!

HARMINCADIK NAP:
Válassz véletlenszerűen 5 darab betűt! Ezeket írd fel magadnak, és írj úgy egy történetet, vagy egy verset, hogy ezek a betűk hiányoznak belőle!

HARMINCEGYEDIK NAP:
Keress ki egy történetet, egy cikket, egy újságból. Írd le fél oldalban, miről szólt, aztán írd le 15 sorban, majd végül foglald össze egy mondatban a cikket!

HARMINCKETTEDIK NAP:
Írd le a reggeli rutinodat úgy, hogy az összes élettelen tárgy beszéljen hozzád!

HARMINCHARMADIK NAP:
Tegyél fel egy hangos, pörgős, lendületes zenét, és kezdj el írni! Ne hagyd abba akkor se, ha elveszted a mondataid végét, folytasd tovább, míg véget nem ér a dal!

HARMINCNEGYEDIK NAP:
Válassz egy nagyon híres festményt, amiről nem tudsz semmit, és írd meg a történetét!

HARMINCÖTÖDIK NAP:
Interjúztasd meg az egyik kedvenc karaktered, mintha egy igazi híresség lenne!

HARMINCHATODIK NAP:
Mi állna a te sajátkészítésű szerelmi bájitalodban? Ismertesd a receptet! (Eszközök, hozzávalók, elkészítési mód, hatásának ideje, mellékhatások, stb.)

HARMINCHETEDIK NAP:
Írj egy rövid történetet, verset, és rejts el benne egy titkos üzenetet!

HARMINCNYOLCADIK NAP:
Üsd fel a wikipédiát, és keress benne egy random témát, amiről írhatnál egy történetet!

HARMINCKILENCEDIK NAP:
Írj egy történetet, vagy egy verset, amiben minden mondat kérdés!

Forrás: Pinterest
NEGYVENEDIK NAP:
Bővíts ki egy történetet, amit valaki más mesélt el neked!

NEGYVENEGYEDIK NAP:
Nyisd meg a google térképet, jelölj ki rajta egy úti célt, és ismertesd, miért mész oda, hogyan. Aztán képzeld el, hogy ott voltál! Írj egy útinaplót! 

NEGYVENKETTEDIK NAP:
Válassz ki egy viccet, majd írj róla egy egyáltalán nem vicces, szomorú, tragikus történetet, vagy verset!

NEGYVENHARMADIK NAP:
Képzeld magad a kedvenc állatod bőrébe, írj történetet az ő szemszögéből, úgy, hogy csak a végén derüljön ki, milyen állatba bújtál bele!


Nos, ti mit gondoltok a feladatokról? Melyik tetszett a legjobban és melyik a legkevésbé? Neki mernétek vágni?


2 megjegyzés:

  1. Szió,

    Milyen innovatív ötlet, hogy az írástechináról legyen egy challange! Totál kihívás az egész, de szerintem sokat tud fejleszteni az íráson ha egyszer neki áll az ember.

    Ha nincs akadálya akkor én is neki állnék. Jelentkezni kell rá vagy csak csapjunk a lovak közé?

    Puszi
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      De szupeeer! Nagyon örülök, hogy megjött hozzá a kedved. Nem kell rá jelentkezni, én is Moro buzdítására csak "fogtam,vittem". :D Mivel az oldalon ugye nem lehet másolni, ha gondolod szívesen át dobom neked a feladatok külön word dokumentumban. :)

      Henna

      Törlés