Világdarabok 05. - Mágia

Sziasztok csillagok!

Mikor megírtam ezt a darabot az alternatív világomból, csak ujjongtam: "Végre! Végre! Végre!"

Remélem, ti is hasonlóképp örültök neki, hogy ismét beleshetünk a kitalált világba! Elég bután hangozhat, de én már nagyon vártam, hogy megszülessen ez a rész. Tudom, tudom, akkor miért nem írtam meg? Hát hiába írtam a homlokomra, hogy "Ihlet, ide gyere!", úgy tűnik nem volt elég figyelemfelkeltő a hívásom. Eddig!

Szerencsére mégis megtalált, és onnantól kezdve nem telt sok időbe ismét beleképzelnem magam a Lovagok, Védelmezők és emberek világába.

A soron következő, vagyis ötödik téma a mágiáról, technológiáról, különleges képességekről szól. Már korábbi darabkákban olvashattátok, hogy az én világomban Mágusok léteznek, akik képesek irányítani néhányat a természeti erők közül.

Nos, most egy hozzájuk kapcsolódó eseményt mesélek el nektek.

Jó olvasgatást! ;)

✩

A Tűz Ura

Beborult – állapította meg magában zsörtölődve Crater. Ha az Istenek olyan kegyesek, igazán tehettek volna egy szívességet és megszüntethették volna a viharokat.

Gyűlölte az esőt. Sőt, tulajdonképpen úgy általában a vizet. Többek között azért döntött úgy, hogy ott hagyja Sarkcsillag városát, mert az állandó felhők miatt olyan párás volt a levegő, hogy Crater úgy érezte, folyamatosan fuldokol.

Egy város az égben… Fene egye azt, aki ezt a marhaságot kitalálta!

Elmormolt még néhány cifra káromkodást, amitől biztos mindegyik flancos Lovagnak lángba borult volna az arca, majd a fejére húzta csuklyáját és kilépett a kocsma előtti keskeny tető alól. Alig pár utcányira lakott csak onnan, de a lassan csepergő eső minden lépését megkeserítette.

Crater érezte egész nap a levegőben az illatát. Tudhatta volna, hogy mi fog történni, de Boo, az a kurafi csapos tovább feltartotta, mint gondolta.

Szemerkélni kezdett az eső. Egyre gyorsabban fröccsentek szét az esőcseppek a macskaköves járdán. Az utcákon lézengő emberek megszaporázták a lépteiket és sietve kerestek valamilyen menedéket. Egy kócos hajú kisfiú véletlen megcsúszott a nedvessé vált kövön és Craternek esett.

Az öreg mordult egyet, miközben szinte arrébb ugrott a kisgyerek hideg, nedves érintésétől. Nagy boci szemeiből sütött a riadalom, mikor felnézett és észrevette, hogy kinek esett neki. Crater el tudta képzelni, hogy milyen félelmetesen festhet a járdán fekvő fiú szemében. Meglehetősen nagytermetű volt és bár az idő nem kímélte, azért még mindig erősebb volt, mint egy átlagos ember. Barna bőrből készült hosszú kabátja és a csuklya, amely árnyékot vetett sebhelyes arcán, biztosan nem nyugtatta meg a kölyköt.

- El… Elnézést! – hebegte tágra nyílt szemekkel, majd sietve feltápászkodott és már futott is tovább.

Crater néhány pillanatig csak egyhelyben állva nézett utána. A lenge ing, ami a fiún volt jó pár mérettel nagyobb volt, mert a térdéig lógott. Ha nem ijedt volna meg ennyire, akkor kapott volna egy durvaanyagú, szúrós, de meleg plédet Cratertől.

Töprengéséből ismét az átkozott eső ébresztette fel. Már nem csak szemerkélt; zuhogott.

- Francba!

Crater igyekezett minden bőrfelületet elfedni magán, de ostoba módon pont kesztyűje nem volt nála. Hogy a fenébe hagyhatta pont azt el?

Amint néhány vízcsepp a kezét érte, sisteregve elpárolgott forró bőrén. Keze egy pillanat alatt felforrósodott és félő volt, hogy ha nem tűnik el a nyílt utcáról, akkor hamarosan az egész teste olyan meleg lesz, mint egy kályha és leég róla minden ruha. Évekig rajta röhögnének.

Mágusként már hozzászokott, hogy ferde szemmel, gyanakvón méregetik. Mintha az lenne élete célja, hogy egyszer lesből tűzgolyót lőjön ki valaki felé! Nos, rendben van, egyszer valóban így is történt, de hát balesetek egy mágussal is megeshetnek, a fene vigye el!

Ám mindenki mással ellentétben, ha egy mágus hibázott, azt nem felejtette el a nép egyhamar. Nem, az ő tévesztését addig emlegetik, amíg végül mindenki el nem távolodik a Tűz Urától.

Az emberek adták neki ezt a nevet. Gúnyolódásnak szánták, de Craternek valójában tetszett ez az elnevezés. Méltóságteljes volt, erőt sugárzó, már-már hősies! Ám sajnálatára rajta kívül senki nem gondolta így.

Nem törődve a csúszós macskakövekkel Crater futásnak eredt, miközben szép lassan pára lengte körül egész testét. Úgy érezte, hogy egy szaunába került. El tudta képzelni, hogy kívülről szerencsétlen tökfilkók csak egy rohanó párafelhőt látnak. Erre még el is mosolyodott volna, ha mellkasa nem égett volna a belsejében tomboló lángoktól.

Gyakorlatilag berobbant házának ajtaján. Kapkodva levetette átázott gönceit és a szoba nagy részét elfoglaló hatalmas kőkandalló elé lépett. Kezeit rátette a hatalmas kövekre és veszettül koncentrálni kezdett.

Sok éves tapasztalattal a háta mögött nem jelenthetett gondot egy kis eső okozta felforrósodás. Itt süllyedjen el szégyenében, ha valaha is elismeri, hogy mágiájának ereje már nem a régi. Szervezete egyre kevésbé bírta.

Nem! Csak koncentrálj!

Lehunyta szemét és elképzelte, ahogy a testében fortyogó lángok összpontosulnak a kezében. Tenyere alatt felforrósodott a kő: átvette a belőle áradó meleget. Alig telt pár percbe, amíg testhőmérséklete újra normális lett, mégis annyira kimerült, mintha körbe futotta volna egész Kristályt. Izzadt, a rajta maradt fehér ing teljesen a hátára tapadt. Hallotta, hogy erősen zihál, de el sem akarta hinni, hogy az erőteljes fújtatás tőle származik.

Hát tényleg ennyire megöregedtem?

A büszke mágus számára még úgy is fájt a kérdés, hogy csak gondolataiban fogalmazódott meg.

- Mester?

Az emelet felől jött a hang. A korhadt fa recsegett a fiú lába alatt, ahogy lesietett a lépcsőn.

- Hogy az a… - Crater azt akarta utoljára, hogy ifjú tanonca ilyen állapotban lássa, ezért igyekezett összeszedni magát, de pár pillanat alatt azért még ő sem tudott csodát tenni.

Mielőtt felállhatott volna a tanonc odasietett mellé.

- Mester! Jól vagy?

Crater felnevetett, de mímelt hahotázása köhögésbe csapott át. Még mindig érezte nyelvén a korom ízét. Ez volt a legrosszabb.

- Semmi bajom fiú! – hárította el keményen a segítséget, majd az ebédlőasztalon lévő kancsóhoz nyúlt. Nagyokat kortyolt a keserű sörből, ami hamarosan elűzte a másik ízt a szájából.

- Biztos minden rendben?

A fiú aggódása meghatotta, de nem állt szándékában ezt közölni vele.

- Hozzászoktam már – legyintett, majd komollyá vált tekintetét ráemelte. - Örülj, fiam, hogy te a föld erejét hordozod magadban. A tűz mindenkinek csak az ellensége… még a mágusoké is.

A tanonc figyelte, ahogy mestere a kandalló elé helyezett rozoga karosszékbe ül. Tudta, hogy nem fogadja szívesen az aggodalmát, de nem tehetett róla. A mogorva vénember apja helyett apja volt, akár akarta, akár nem. És Ferusok marcangolják szét, ha hagyja, hogy az egész város a valaha élt legnagyobb Tűz Máguson nevessen!

✩

Mit gondoltok az olvasottakról? Mi a véleményetek a zsörtölődő, öreg Craterről és aggodalmas ifjú tanoncáról? Szomorú, hogy a valaha élt legnagyobb Mágus közröhej tárgyaként végzi, nem gondoljátok? Vajon egyetlen ifjú változtathat ezen?

Nos, sok a kérdés, de a válasz még várat magára. Addig is azonban kíváncsi vagyok, hogy mi a ti válaszotok! :)

✩