Tudod

Sziasztok csillagok!

Ma hazafelé sétáltam a munkából, és elkapott egy ismerős érzés. Olyan volt, mint amit akkor érez az ember, amikor egy olyan személlyel találkozik, aki valamikor a barátja volt, de annyi idő eltelt azóta, hogy idegennek látná, ha nem lenne lelkében egy apró rezdülés, ami a régi érzésekről dalol.

Mi váltotta ezt ki? Néhány kajla kismadár csicsergése, akik voltak olyan pimaszok és már akkor elkezdték tavaszi éneküket, amikor még mindenki véletlenül 2017-et ír 2018 helyett.

A kis dalnokok eszembe juttatták egy régi írásomat, ami még Penna feladatként született meg. Előkapartam a poros firkálmányt, kicsit beleszerkesztettem itt-ott és úgy döntöttem, hogy bár még egy hét sem telt el az új évből, én mégis megosztom veletek.

Szerintem a mai naphoz egész jól illik, de ezt döntsétek el ti magatok! ;)

✩

Tudod

Mindig van fordulópont.

Az Élet tele van velük, még akkor is, ha nem is hinnénk. Néha talán már csak reménykedünk benne, hogy változás jön, hogy valami kirángat a megszokottból.

Engem minden évben ugyanakkor fog el ez az érzés. A sejtelem, hogy most jobb, szebb, kerekebb lesz a világ.

Az évszakok körforgása olyan állandóság, amiből senki sem tud kitörni. Személy szerint én nem is akarok, hiszen mindegyiknek megvan a maga szépsége. A nyár melege, az ősz színei, a tél nyugalma és a tavasz... Ó az a bohém tavasz!

Amikor már azt hinnénk, hogy a hó soha nem akar elolvadni. Amikor már szinte kételkedünk, hogy akad más szín is a fehéren és a szürkén kívül. Amikor már az összes csizmánk beázott és a fél pár kesztyűnk is elkallódott valamerre, na, akkor!

Hirtelen megérzed.

Ott belül. Ott igazán mélyen. Valami dalolni kezd a lelkedben. Először csak egész halkan, suttogva, hogy csak egy-egy dallamot hallasz. Ta-dam. Ta-dam. A szíved lüktet, de úgy, mint egy kis madár, aki a kalitkájából szabadulva boldogan repül egyre magasabbra és magasabbra.

Ilyenkor egy pillanatra lehunyod a szemed, és csak figyelsz. Észre sem veszed, de ajkaid mosolyra görbülnek, kezeidet kitárod, jelezve hogy igen, jöhet, befogadod, már vártad.

Képzeleted életre kel, olyan képek villannak fel elmédben, amiktől már nevethetnéked támad.

Az első kis virág, mely bátor hírnökként előzi meg társait, és minden erejét beleadva a hótakaró fölé emelkedik. Egy apró zöld folt a hórengetegben.

Az első meleg fuvallat, ami megcirógatja az arcod, belekapaszkodik a hajadba és kajla táncot jár a tincseiddel.

Az első madárcsicsergés, ami a baljós varjak károgása után szebb, mint egy gondosan megkomponált szimfónia.

Ez az, ami igazán életre kelti a mi belső hangunkat is. Ez az a pillanat, amikor érzed, tudod és elhiszed, hogy már nincs sok hátra. Mindjárt itt a tavasz!

Aztán felnyitod a szemed. Ugyan látod, hogy körülötted még meleg téli kabátban, sapkában, kesztyűben és csizmában mászkál mindenki, de már nem érdekel. Csak megrázod magad kicsit, és tovább sétálsz.

A szemedben már ott van a fény, az a kicsiny, de kitartó erővel lobogó láng, ami láttatja veled a rügyező fákat, a dúsan zöldellő füvet, a szikrázó napfényben és simogató szellőben hajladozó virágok tengerét.

Mosolyogsz, mert te már tudod.

✩

Remélem, sikerült legalább halvány mosolyt az arcotokra csalnom! :) Nektek melyik a kedvenc évszakotok?

✩