Közkívánatra: A legelső

Sziasztok csillagok!

A Papírfecnik oldalon nem is olyan régen teljesítettem egy kihívást, ami a write tag névre hallgat. Ennek lényege az volt, hogy meséljek egy kicsit arról, honnan is indultam. Ekkor említettem meg a legelső történetemet, amit teljesen véletlenül szanálás közben találtunk meg anyukámmal sok évvel ezelőtt. Nem tudom, mikor írhattam pontosan, de a helyesírási hibák mellett a hiiiiiihetetlenül fordulatos cselekmény is hagy némi kivetni valót. Mindenesetre annyira jót szórakoztunk rajta, hogy azóta is felemlegetjük néha.

Miután meséltem erről a bejegyzésben (amit IDE kattintva érhettek el), többen jelezték, hogy szívesen elolvasnák, ha esetleg megtalálom. Nos, meglett.

Begépeltem nektek, szóról szóra. Nem volt könnyű megállni, hogy ne javítsak bele, de a teljes "élményhez" ez is hozzátartozik, szóval nem akartam módosítani.

Hát, remélem okozok egy-két vidám percet pár kedves Olvasónak! :D


Az ajándék

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Annak a királynak volt egy lánya, Fióna. Az apjának a fél lába már a koporsóban volt, ezért lányának férjhez kellett menni-e, de a lány még nem akart. Sorba jöttek a kérők, de egyik sem vált be Fiónánál. Egy szép napon azomban Ferenc hercegnek sikerült addig eljutni, hogy Fióna kérését teljesítse. A kérés így szólt: Oly ajándékot adj nékem ami a legdrágább a világon, de mégse kerül pénzbe. 3 napod van rá, hogy kitaláld majd megkeresd. – Hogy a csudába találjam meg? – Esőnek egy nagyítót adott de nem. Másodszor egy könyvet kapot Fióna de nem. Harmanap rájött, hogy a szerelemre gondolt Fióna, és igen az volt az. Így összeházasodtak. És boldogan éltek míg el nem hunytak.

Vége



Hozzátartozik az igazsághoz, hogy gyanúsan egy oldalra akartam sűríteni a sztorit, és hát erősen érzékelhető, hogy ez mennyire frusztrált, mert a végén két mondatban elintéztem szegény Fióna sorsát. :D

Bízom benne, hogy egy kis mosolyt csaltam az arcotokra hét indításként! ;)


2 megjegyzés:

  1. Jéééé nekem is ilyen fenyőbútorom van. XD
    Nagyon cuki volt ez a kis történet, aranyos írásod volt kiskorodban. :D

    VálaszTörlés