Sziasztok csillagok!
Aki elég szemfüles volt, ő már olvashatott egy apró részletet a mai fejezetből, de higgyétek el, a legfontosabb részekről nem kotyogtam ki semmit!
Ebben a fejezetben megismerkedhettek egy kicsit jobban Nathaniel Brenttel és fény derül a Sagittarius szó jelentésére, eredetére is!
Mire számíthattok még? Nos, legyen elég annyi, hogy minden egyetemi bulin történik valami váratlan és rettenetes dolog! ;)
Jó olvasgatást és csillagos estét mindenkinek!
✩
Figyelem, a fejezetben káromkodás is olvasható!
Ahogy egyre beljebb értek, egyre több diákkal találkoztak és
a zene is hallhatóvá vált. Egy utolsó bal kanyar után megérkeztek a
célállomáshoz.
- Majd szólok, ha elindulunk haza – mondta búcsúzóul Sasha.
Egy fél pillanattal később ő és a két Kívülálló beleveszett a tömegbe.
A kilátó régebben sokkal kisebb és rozogább volt. Cassy
kislánykorából még emlékezett rá, hogy édesanyja nem engedte felmenni, mert
félt, hogy alattuk esik össze. A korhadt fákat azonban lecserélték néhány éve
és az erős, vastag fagerendákból a korábbinál kétszer magasabb kilátót építettek.
Előtte térköves teret alakítottak ki, ahová szétszórtan pár padot és asztalt
raktak. Most baloldalon két egymáshoz közelebb eső asztal szolgált bárpultként,
egy távolabbi pedig két hatalmas hangszórónak adott helyet.
A téren kialakított hangulat és a rengeteg ember egy
fesztiválra emlékeztette Cassyt. Néhány környező fákra felerősítettek egy-egy
reflektort, ami kék, zöld és piros fénynyalábokkal öltöztette fel a teret. Ha
nem lett volna a hűvösebb szellő, akkor Cassy el is felejtette volna, hogy
szabad ég alatt vannak.
- Cassy! – A tömegből Terry bukkant elő, aki sikítozva és
ugrándozva ment barátnője felé. – El sem hiszem, hogy végre itt vagy!
- Hát még én is nehezen – mondta mosolyogva Cassy. Miközben
megölelte őt, látta, hogy nyomában felbukkan Jason is, kezében két üveg sört
szorongatva.
- Akkor igyál! – javasolta bölcsen Terry, majd az egyik
italt Cassy kezébe nyomta. – Hát nem fantasztikus? Istenem, ez az egész olyan
hihetetlen! Nézd meg, ezek a színek, meg az emberek, meg a zene! Hát nem
eszméletlen?!
Cassy teljesen meg tudta volna érteni, ha valaki azzal
vádolja barátnőjét, hogy bevett valamilyen tudatmódosítót, ami ennyire
felpörgette, de ő tudta, hogy Terry egyszerűen ilyen. Képes volt a legapróbb
dolgokért is lelkendezni úgy, mint egy öt éves kisgyerek a karácsonyi
ajándékbontáskor. Bár valóban remek bulit hoztak össze, pláne ahhoz képest,
hogy egy parkban voltak, Cassy egy kicsit elbizonytalanodott. Biztos itt
kellene lennie?
- Na, gyere drága barátnőm! Mutassuk meg a városi
ficsúroknak, hogy kell táncolni! – Nem igazán várt választ, egyszerűen megfogta
Cassy kezét és a tér közepe felé húzta, ahol a legnagyobb volt a tömeg.
Cassynek fogalma sem volt, mikor táncolt utoljára. Bár az
emberektől nem sok hely volt, Terrynek azért sikerült kiharcolnia egy kis
mozgásteret és kifogyhatatlan energiával lendült bele. Cassyt magával rántotta
barátnője jókedve, a zene ritmusa, a tömeg lüktetése és lassan ő is
belefeledkezett a mozgás örömébe. Pár méterrel arrébb észrevette Sasha vörös
hajzuhatagát. A Sagittarius Harcos épp Ryan és Scott között táncolt. Látszólag
mindannyian eléggé élvezték a helyzetet, és Cassy csak irigyelni tudta a lány
felszabadultságát.
Jason Terry mögé került és hátulról átkarolva a lányt,
próbált együtt mozogni vele. Egy ismeretlen srác ezen felbuzdulva Cassy mögé
állt, de amikor két kezével megmarkolta a csípőjét, a lány ösztönei átvették a
teste fölött a hatalmat. Megragadta az ismeretlen kezét, majd átpördült alatta,
így kicsavarva a srác felső végtagját. Felkiáltott, mire Cassy azonnal
elengedte. Fel sem fogta, mit csinál, egy pillanat műve volt az egész. Csak
egyetlen másodpercre engedte el magát és feledkezett meg mindenről, de ennyi is
elég volt hozzá, hogy erejével megsebesítsen egy ártatlan Kívülállót.
- Hülye ribanc! – vágta hozzá a srác, miközben arrébb ment a
tömegben.
Cassy tudta, hogy nem okozott nagy sérülést, és azon kívül,
hogy kicsit fájni fog a srác csuklója néhány órán át, nem lesz nagyobb baja.
Azonban ha valamivel erősebben szorítja a végtagot, vagy nagyobbat ránt rajta…
- Kicsit kimegyek! – kiabálta oda Terrynek, aki teljesen
Jason bűvöletébe esett.
Szüksége volt a friss levegőre, hogy lecsillapodjon. Szidta
magát, amiért nem tudta kordában tartani erejét, holott azt hitte, a gimnáziumban
már tökélyre fejlesztette képességeinek elnyomását.
A kilátó beton alapon állt, amiben volt pár lépcsőfok. Cassy
oda ült le és kezei közé temette arcát, hogy a villogó fények ne zavarják
annyira érzékeny szemeit.
- A túl sok vodka vagy a túl sok sör az oka?
Cassy felkapta fejét a hang hallatán. Annyira lekötötte,
hogy kizárja a körülötte történő eseményeket, hogy észre sem vette, mikor
odaállt mellé valaki. Ami azt illeti, nem is akárki. Nathaniel Brent.
- Parancsolsz? – kérdezett vissza Cassy, miközben próbált
nem túl izgatottnak tűnni.
- Melyik az oka annak, hogy egyedül ülsz itt és fogod a
fejed? – mosolyogva ült le mellé a lépcsőre. Nem értek egymáshoz, de közel
voltak és Cassy érezte, hogy libabőrös lesz.
- Hát, már nem vagyok egyedül, nem igaz?
- Valóban – értett egyet mosolyogva Nathaniel.
Cassy érezte, hogy a tekintetét keresi, de ő nem mert
odafordulni. A legutóbb mikor a szemébe nézett, úgy érezte, megsemmisül és
újjászületik egy azon pillanatban. Nem volt benne teljesen biztos, hogy most
tudna kezelni ennyi érzelmet.
- Tudod, nem igazságos, hogy te tudod a nevemet, de én nem
ismerhetem a tiédet.
Kissé egoista feltételezés volt a részéről, hogy Cassy
emlékszik rá, de ez jelenthette azt is, hogy benne is hagyott valami nyomot az
a bizonyos Csillagászat alapjai óra. Mindenesetre Casssy úgy döntött, nem enged
ilyen könnyen.
- Ne haragudj, de ismernem kellene téged? – kérdezte
Nathaniel felé fordulva. Próbált a lehető legrövidebb ideig a szemébe nézni, de
az így is rabul ejtette és életfogytig tartó zárkára ítélte.
Csak egy pillanatra rendült meg a magabiztos mosolya, de
Cassy ezt nem szalasztotta el.
- Bocsáss meg! Itt van valahol az ikertestvéred, aki ma
Csillagászat alapjai óráról elkésett?
Cassy elismerően nézett Nathanielre, amiért ügyesen a javára
fordította a helyzetet. Mosolyogva kezet nyújtott és bemutatkozott:
- Cassy Gale.
- Nathaniel Brent, de a közeli ismerőseim Natenek
szólítanak.
- Rendben van, Nathaniel, ezt megjegyzem.
Cassy igazán büszke volt magára, amiért nem kezdett el
örömében tapsikolni, holott valójában így érezte magát. Nathaniel tekintetében
továbbra is látta azt a fajta erőt és magabiztosságot, amitől annyira
megrettent, de arra gondolt, hogy butaság ezt Sagittarius mivoltára kivetíteni.
Egyszerűen csak élvezte, hogy elveszhet a csokoládé szemeiben, amit
aranypettyek tettek még különlegesebbé. Illata arra emlékeztette a lányt,
amikor hajnalban a harmatcseppek végig gördülnek a fák zöld levelein. Tudta,
hogy nem kellene ennyire elrugaszkodnia a valóságtól, de úgy érezte, hogy
valami vagy valaki felemelte a magasba és most csak repül, száll egyre feljebb
a puha bárányfelhők közé.
Nathaniel mosolyogva, némán nézte Cassyt. A lány úgy vélte
egy örökkévalóság is eltelhetne, akkor sem lenne elég ebből a pillanatból. Azonban
a kívánságok ritkán teljesülnek, és ez most sem volt másképp. Egy hangosan
ujjongató, félmeztelen srác futott el előttük és ennél nagyobb hangulatgyilkos
nem igazán létezik.
Nathaniel felnézett a kilátóra, majd kihívó fél mosollyal
felállt és odanyújtotta kezét Cassynek.
- Gyere, kitaláltam valamit!
Cassy megfogta a felé nyújtott kezet, majd szinte azonnal el
is engedte. Nathaniel is hátrált egy lépést és visszahúzta karját. Mint egy
apró áramütés, olyan volt bőrük találkozása. Cassy nem volt túl romantikus
típus, de a hollywoodi filmek szerint ennek pont így kell történnie. Nos, Cassy
Galenek rá kellett döbbennie, hogy a filmek hazudnak.
Akár az első pillantásban, ebben is volt valami ismerős, ami
mégis idegen és ijesztő volt. Valami megmagyarázhatatlan, ami egyszerre
késztette arra, hogy nyúljon Nathaniel felé és ne is engedje el őt soha, és
arra, hogy fusson, amilyen messze csak tud.
Cassy végül egyiket sem tette. Felállt, és magára erőltetett
egy mosolyt.
- Milyen csínybe akarsz belevinni?
- Ugyan kérlek, tisztességesek a szándékaim – mosolygott
Nathaniel és elindult a kilátó bejáratához.
A boltíves kapu előtt egy rácsos fém ajtóval zárták le a
kilátót, elkerülve ezzel, hogy éjszaka illetéktelenek jussanak fel.
- Na és Mr. Tisztesség, hogyan szeretnél minket átvarázsolni
ezen az ajtón?
- Ne becsüld alá a varázserőmet! – kacsintott, majd
nadrágzsebéből elővett egy apró kulcsot.
- Fel is lépsz valahol a mutatványaiddal? – heccelte Cassy.
- Igen, a rajongók valósággal őrjöngnek, mikor a színpadra
lépek.
Az apró kulcshoz tartozó kicsiny lakatot gyerekjáték volt
kinyitni, így a kilátóba elég hamar bejutottak. Nathaniel behúzta maguk után az
ajtót, hogy mások ne kövessék őket, majd elindultak felfelé a kacskaringós
lépcsőn.
Bár Cassynek elég lett volna néhány perc, hogy felérjen a
tetejére, most kifejezetten örült, hogy emberi tempót kell felvennie.
Nathanielnek igazán kitűnő volt az erőnléte, mert Cassynek feltűnt, hogy alig
liheg, pedig már több mint a felét megmászták a kilátónak. Cassynek persze
mímelnie kellett a zihálást. Úgy sejtette, azért egy Kívülállónak mégsem olyan
könnyű feladat megmászni egy közel tízemeletnyi magas építményt.
- Szóval, elárulod, honnan van az a kulcs, vagy most jön az
a rész, hogy ha elmondod, akkor meg kell, hogy ölj? Várj! Ugye nem ezért
megyünk fel kettesben?
- Hidd el, sokkal egyszerűbb módszert választottam volna, ha
ez lenne a szándékom – mondta, miközben próbálta kifújni magát. Cassy utánozta
a fiú légzését. – Múlt évben az egyetem mellett itt dolgoztam. Esténként kellett
őrködni, néha takarítani és hasonlók. Mikor eljöttem, nem kérte el senki a
kulcsot, én pedig elfelejtettem visszaadni.
- Hát, lehet nem kéne ezt mondanom, de jó gondolat volt. Én
is biztos vissza akarnék jönni, amikor ilyen gyönyörű a kilátás.
A legfelső emeletnek üvegkupolája volt, így zavartalanul
kiláthattak a csillagos égboltra. A városi fényektől ugyan nem látszott annyi
szikrázó, fényes pont az égbolton, mint Green Villageben, azért így is szép látvány
tárult eléjük. Cassy egész életében imádott kifeküdni, és éjszakánként az eget
figyelni. Mindig úgy gondolta, hogy a csillagtól származó, vérében csörgedező,
ősi erő hazahúzza, fel a többiek közé, akik csak lesik a földi életet, fivéreik
és nővéreik sorsát. A Hold fényét szinte simogatásnak érezte, mintha édesanyja
cirógatná egy békés, nyugodt estén.
Ha nappal bele is feledkezett a Kívülálló világba, esténként
mindig emlékeztette a vére, a szíve, a lelke, minden porcikája, hogy ő
Sagittarius. Egy védelmező, becsülendő nép tagja, akik életüket kockáztatják
egyetlen célért. Őseik szellemét vitte tovább minden szívdobbanása,
lélegzetvétele. Őseiét, akiket azért teremtettek, hogy az emberek ismerhessék,
mi is az a jó.
- Valóban gyönyörű – suttogta mellette Nathaniel. Cassy felé
fordult, így észrevette, hogy ő nem az égboltot figyeli ábrándozva.
Zavarában elmosolyodott, majd kilépett az üvegkupola ajtaján
a szabadba, ahol magas kerítéssel szegélyezett terasz volt. Szűk volt, csupán
pár méter széles, de Cassynek bőven elegendő volt ez is. Neki támaszkodott a korlátnak
és magába szívta a friss erdei illatot, miközben annak gazdája mellé lépett.
- Miért jelentkeztél csillagászatra?
A kérdés váratlanul érte Cassyt, de szerencsére megvolt az
erre begyakorolt válasza.
- Otthon, Green Villageben van egy csillagvizsgáló. A
legjobb barátnőm szüleié. Kiskorunkban folyton belógtunk Terryvel, és a
hatalmas távcsöveken át néztük a tündöklő fényeket. Nem tudom hogyan vagy
miért, de beleszerettem. Ez a szenvedély azóta is kitart, nem engedett, úgyhogy
egyértelmű döntésnek tűnt, hogy milyen pályát szeretnék választani. Neked mi a
kifogásod?
- Egyszer én is jártam abban a csillagvizsgálóban – mondta
elmerengve. Cassy nagyon szerette volna hallani azokat a kimondatlan szavakat,
amikre ebben a percben gondolt. – Gyerekként gyakran menekültem a könyvtárba.
Nagy zsivaj vett körül mindig, így vonzott az ottani csend és nyugalom. Imádtam
a mítoszokat, legendákat, a csillagképekről szőtt meséket. Ezeken nőttem fel és
idősebb koromban már nem csak a mesék, de a tudományos háttér is érdekelni
kezdett. Az csak pusztán szerencse, hogy abban a városban élek, ahol az egyik
legnevesebb csillagászati egyetem is található.
- Örülök ennek a véletlennek – bukott ki Cassy száján. Bár
szavai igazak voltak, nem szerette volna erről tájékoztatni Nathanielt. Ő
azonban láthatóan nem bánta. Csak lágy, kedves mosollyal nézte Cassyt, aki
próbálta elterelni a figyelmet előbbi kijelentéséről. – Elmeséled a kedvenc
legendádat?
- Szívesen – bólintott, majd letelepedett a földre, hátát
pedig a korlátnak vetette. Cassy hasonlóan tett, majd kíváncsian hallgatta,
ahogy Nathaniel mesél. – Egyszer volt, hol nem volt, réges-régen éltek a Földön
félig ember, félig ló lények, akiket kentauroknak neveztek. Sokan féltek tőlük,
mert a legtöbben erőszakosak és rendkívül indulatosak voltak. Ám élt köztük
egy, aki bölcsességével kitűnt társai közül. Ő volt Kheirón, a tanítómester.
Halhatatlan volt, és örök életét annak szentelte, hogy harcosokat oktasson
művészetekre, orvostudományra, építészetre és természetesen az íj használatára.
Kheirónt mindenki tisztelte és szerencsés nebuló volt az, aki tőle tanulhatott.
A többi kentaur természete azonban nem volt olyan nyugodt, mint az övé. Egy
alkalommal, mikor Héraklész, akit Herkulesként is ismerünk, egy kentaurnál
vendégeskedett. Mivel minden valamire való háztartásban van egy jó üveg bor,
kinyitottak ők is egyet. A lény azonban a bor illatától teljesen megvadult.
Harc tört ki, melynek mértéke csak nőtt, ahogy egyre többen csatlakoztak. A hős
természetesen bátran küzdött, és végül a kentaurok Kheirónhoz menekültek, ahol
azonban Herkules egyik eltévedt nyílvesszője eltalálta a bölcs tanítómestert. A
vessző mérgezett volt, amitől Kheirónnak hatalmas fájdalmai voltak, ám
halhatatlansága miatt nem reménykedhetett a megnyugvást hozó halálban. Örök
életében sebétől kellett volna szenvednie, de Héraklész nagy bűntudatot érzett
barátja megsebzése miatt, ezért kieszelt egy tervet.
- Az egyik titán, Prométheusz súlyos büntetésben élt.
Ellopta az istenektől a tüzet, hogy az embereknek adhassa. Zeusz azt az
ítéletet rótta ki a tolvajra, hogy kötözzék egy sziklához, ahol minden nap egy
sas lakmározik majd a májából, ami azonban a nap végén újra visszanő, csak,
hogy a sas másnap megint jól lakhasson. A főisten elrendelte, hogy Prométheusz
addig nem szabadulhat ki, amíg egy halhatatlan személy önként át nem adja
halhatatlanságát Prométheusznak. Héraklész kihasználta ezt a kiskaput, elment
és kiszabadította a tolvajt. Kheirón nem bírta tovább már a méreg okozta kínt,
ezért lemondott az örök életről. Így ő és Prométheusz is megszabadulhatott a
szenvedéstől. Zeusz Kheirón bölcsességének tiszteletéből megalkotta a kentaurról
mintázott Sagittarius, vagyis a nyilas csillagképet. Így bár más formában, de
mégis halhatatlan maradhatott a tanítómester.
Cassy képtelen volt megszólalni. Jól ismerte a történetet,
hiszen ez az Ő népének a története volt! Persze a Kívülállók sok mitológiát
kiszíneztek és bár ők nem is gondolták volna, de a legtöbb nagyon is valóságos
eseményeken alapul. Bár Nathaniel azt hitte, hogy meséjének itt vége, Cassy
népének ez jelentette a kezdetet.
Talán puszta véletlen, talán a sors keze, hogy Nathaniel
számára pont ez a legkedvesebb legenda, mindenesetre Cassyt letaglózta.
- Hát ez… - fogott bele, mikor rájött, hogy Nathaniel azért
hallgat, mert valamilyen reakcióra számít tőle. – Alig jutok szóhoz, mert ez az
én kedvenc történetem is! Decemberben, a nyilas jegyében születtem és ezért
mindig is nagyobb figyelmet fordítottam ennek a mitológiának, mint a többinek.
- Betéve tudod, mégis hagytad, hogy végig meséljem? -
nevetett Nathaniel.
- Csak megdöbbentem, hogy micsoda véletlenek léteznek –
vallotta be Cassy, és ezzel nem is mondott hazugságot.
Nathaniel közelebb húzódott hozzá, válluk összeért, arcuk
csak pár centiméterre volt egymástól. A kilátó tetején, a csillagok vigyázó
tekintetéhez közel, Cassy elképzelni sem tudott ennél megfelelőbb helyet és időt
arra, hogy először megcsókolja a legtitokzatosabb srácot, akivel egész életében
találkozott, és aki úgy vonzotta, mint Isteneket az ambrózia édes illata.
- Nem hiszek a véletlenekben – suttogta Nathaniel, miközben
közelebb hajolt és…
Éles, szinte fülsüketítő sikoly szakította félbe a
romantikus pillanatot. Cassy és Nathaniel úgy rebbentek szét, mint a
rajtakapott szeretők.
- Ki volt ez? – kérdezte Nathaniel. Cassy egy pillanatig azt
hitte, csak ő hallhatta a sikolyt, ám a szél valószínűleg messzire vitte a
hangot, így Nathaniel Kívülálló hallása is érzékelhette.
A sikoly újra megismétlődött, most azonban még több hang
követte. Cassy fülében azonban még mindig a legelső visszhangzott.
- Terry.
✩
Mi a véleményetek Nathaniel kedvenc történetéről? Na és hogyan is kapcsolódhat ez Cassyhez és a Sagittariusokhoz? Miért sikított Terry? Mi történhetett?
Ha van véleményetek vagy elképzelésetek a történettel kapcsolatban, ne habozzatok egy kommentet hagyni itt alul! :)
✩
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése