Hétfői ízelítő


Sziasztok Csillagok!

Aki megnézte tegnap a facebook oldalt olvashatta, hogy a mai napon egy kis meglepetéssel készültem nektek.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem mindig a hétfői nap a legnehezebb. Beárnyékolja a vasárnapot, mintha a vekker is korábban csörögne, mint más napokon és talán még a kávé is keserűnek tűnik. Pontosan ezért döntöttem úgy, hogy egy kicsit megédesítem nektek ezt a napot, és hozok nektek egy kis meglepetést.


Ahogy minden héten, úgy most is csütörtökön érkezik majd a Sagittarius következő, azaz 8. fejezete. Őszintén szólva, alig tudom megállni, hogy ne osszam meg veletek előbb, mert nekem ez az egyik kedvencem (igen, tudom, egyik szülőnek sincs kedvenc gyereke, de van).

Szóval annak érdekében, hogy ne borítsam fel az ütemtervet, de valamennyire mégis engedhessek türelmetlen énemnek, arra gondoltam, hogy hozok nektek egy részletet a fejezetből. Nagyon fontos, a Sagittarius alapjait érintő információkat olvashattok majd benne, amikről természetesen előre nem szeretném lerántani a leplet, de azért így is sikerült egy részt kiválasztani, ami remélem szerintetek is megfelelő kedvcsináló lesz.

Figyelem, a részletben káromkodás is olvasható!

"Cassynek fogalma sem volt, mikor táncolt utoljára. Bár az emberektől nem sok hely volt, Terrynek azért sikerült kiharcolnia egy kis mozgásteret és kifogyhatatlan energiával lendült bele. Cassyt magával rántotta barátnője jókedve, a zene ritmusa, a tömeg lüktetése és lassan ő is belefeledkezett a mozgás örömébe. Pár méterrel arrébb észrevette Sasha vörös hajzuhatagát. A Sagittarius Harcos épp Ryan és Scott között táncolt. Látszólag mindannyian eléggé élvezték a helyzetet, és Cassy csak irigyelni tudta a lány felszabadultságát.

Jason Terry mögé került és hátulról átkarolva a lányt, próbált együtt mozogni vele. Egy ismeretlen srác ezen felbuzdulva Cassy mögé állt, de amikor két kezével megmarkolta a csípőjét, a lány ösztönei átvették a teste fölött a hatalmat. Megragadta az ismeretlen kezét, majd átpördült alatta, így kicsavarva a srác felső végtagját. Felkiáltott, mire Cassy azonnal elengedte. Fel sem fogta, mit csinál, egy pillanat műve volt az egész. Csak egyetlen másodpercre engedte el magát és feledkezett meg mindenről, de ennyi is elég volt hozzá, hogy erejével megsebesítsen egy ártatlan Kívülállót.

- Hülye ribanc! – vágta hozzá a srác, miközben arrébb ment a tömegben.

Cassy tudta, hogy nem okozott nagy sérülést, és azon kívül, hogy kicsit fájni fog a srác csuklója néhány órán át, nem lesz nagyobb baja. Azonban ha valamivel erősebben szorítja a végtagot, vagy nagyobbat ránt rajta…

- Kicsit kimegyek! – kiabálta oda Terrynek, aki teljesen Jason bűvöletébe esett.

Szüksége volt a friss levegőre, hogy lecsillapodjon. Szidta magát, amiért nem tudta kordában tartani erejét, holott azt hitte, a gimnáziumban már tökélyre fejlesztette képességeinek elnyomását.

A kilátó beton alapon állt, amiben volt pár lépcsőfok. Cassy oda ült le és kezei közé temette arcát, hogy a villogó fények ne zavarják annyira érzékeny szemeit.

- A túl sok vodka vagy a túl sok sör az oka?

Cassy felkapta fejét a hang hallatán. Annyira lekötötte, hogy kizárja a körülötte történő eseményeket, hogy észre sem vette, mikor odaállt mellé valaki. Ami azt illeti, nem is akárki. Nathaniel Brent."

Úgy tűnik, Jason és Terry eléggé egymásra találtak. Vajon ez igaz lesz Cassyre és Nathanielre is? Remélem, sikerült felkeltenem a kíváncsiságotokat. Ha igen, gyertek vissza csütörtökön és olvassátok el a teljes fejezetet.

Csillagos és gyönyörű hétfő estét mindenkinek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése