Sagittarius - 2. fejezet

Cassy úgy vélte, jól kezeli a változásokat. Nem rémítik meg, képes gyorsan alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Sőt, határozottan ki is jelenthetjük, hogy valósággal szomjazott minden új tapasztalatra. Ezért harcolta ki, hogy gimnáziumba járjon, ezért ragaszkodott barátnőjéhez, Terryhez még akkor is, amikor mindenki más ellenségesen fogadta a Kívülálló lányt.

Amikor azonban ott ült a kerek konyhaasztalnál a szülei között, szemben a kamilla illatot árasztó, folyamatosan mosolygó, mégis tekintélyt parancsoló Patrick Williammel, Cassy tudta, hogy ideje átértékelnie a változásokhoz fűződő viszonyát.

Bár a Vezető nem viselkedett fenyegetően, Celestine és Anthony is bátorító tekintettel fürkészték lányukat, Cassynek csak nem akart elmúlni a hányingere. Valószínűleg Patrick is érzékelte, hogy riasztó a jelenléte, mert a következő mondattal fordult Cassy felé:

- Nincs mitől tartanod kedves Cassandra.

Cassy szíve hangosan dörömbölt mellkasa ketrecében. Reménytelen kísérletet tett rá, hogy észrevétlenül vegyen pár mély lélegzetet, ezzel normalizálva szívverését. Nem tetszett neki, hogy ennyire könnyen kiteregette érzéseit valaki előtt, akiről még nem döntötte el, hogy megbízik e benne vagy sem.

- Miben szeretne segíteni nekem? - kérdezte végül Patricktől.

- Miben szeretnéd, hogy segítsek neked? - Patrick mosolya rendületlenül kitartott. Jobban megfigyelve Cassy megállapította, hogy a férfi inkább ravasznak tűnik ezzel az arckifejezéssel, nem pedig kedvesnek vagy barátságosnak.

Cassy legszívesebben csak annyit válaszolt volna a feltett kérdésre, hogy “kösz, de semmiben, viszlát”. Mivel édesapja szerint képtelen volt hazudni egy Sagittariusnak, ezért a lány bölcsebbnek vélte, ha most a hallgatás mellett voksol. Anthony mindig figyelmeztette a lányt, hogy egy Sagittarius hallja minden szívverését, lélegzetvételét és látják a lüktető eret a nyakánál. Cassy hálát adott, amiért fajtája nem izzadt olyan mértékben, mint az emberek, különben még ezt is meg kellett volna tanulnia kontrollálni.

- Engedd meg Patrick, hogy elmagyarázzuk Cassynek a helyzetet - törte meg az egyre kínosabb csendet Celestine. - Még nem volt alkalmunk elmondani neki, hogy miért hívtunk ide.

Az érzés, hogy valamiről csúnyán lemaradt, bizonyosságot nyert a lányban, azonban ettől még nem lett boldogabb. Anthony és Celestine jól ismerték a lányukat, és nem volt kétség, hogy ha családi körben lennének, Cassy már hangot adott volna értetlenkedésének és növekvő bosszúságának.

Patrick egy kézmozdulattal jelezte, hogy Celestine belefoghat a magyarázatba, majd teájáért nyúlt és szürcsölni kezdte a még mindig gőzölgő italt. Végül azonban Anthony szólalt meg.

- Kislányom, bizonyára már a te fejedben is megfordult, hogy ahogy a gimnáziumi tanulmányaid megkezdésekor, úgy az egyeteminél is szükséges kérnünk a Vezetőnk engedélyét. - Cassynek egy pillanatig sem fordult meg ilyesmi a fejében és biztos volt benne, hogy ezt apja is jól tudja. - Ezúttal azonban nem csak ezért fordultunk Patrickhez. Szeretnénk támogatni a döntésedben, és amennyire csak lehet, segítünk, hogy céljaidat elérd, bármennyire is abszurdnak tűnnek azok. - Anthony itt lopva Patrick felé pillantott, de olyan apró és gyors mozdulat volt ez, hogy Cassyn kívül másnak talán fel sem tűnt. A lánynak az volt a benyomása, hogy a tervének szokatlanságát csak a Vezető miatt emelte ki apja.

- Ettől függetlenül - vette át a szót Celestine, aki idegességében elkezdte csipkedni a napraforgós asztalterítőt -, szüleidként szem előtt kell tartanunk a biztonságodat is.

- A biztonságomat? - Cassy nem tartotta magát hencegő típusnak, de azt azért be kellett látni, hogy a kiképzések alkalmával kitűnő tanítványnak bizonyult. Szerencsére a harcművészetek iránti rajongása nem merült ki a szakirodalom olvasgatásában, hanem a gyakorlatiban is elég jó állóképességgel rendelkezett. Emellett még mindig nem volt teljesen világos, hogy Patrick hogyan kapcsolódik mindehhez.

- Hát csak nem gondoltad, hogy minden óvintézkedés nélkül hagyjuk, hogy Pandorába menj? A kislányom vagy Cassandra, nincs semmi, ami fontosabb lenne nálad! - Celestine kivételes alkalmakra tartogatta ezt a hangsúlyát, és a hatás nem is maradt el. Cassy összekapta magát, és próbált nem sértetten és döbbenten nézni szüleire. Tudta, hogy nem lehetett testvére, bár az ok rejtély maradt előtte és nem szívesen firtatta ezt a kényes témát édesanyjánál. Egyetlen Gale gyermekként Cassynek el kellett tűrnie szülei minden óvni akarását, még akkor is, ha ez számára néha csak plusz teher volt.

- Cassy! - Anthony határozott hangja betöltötte a kis konyhát és a besütő nap fényétől megvilágított vonásai most a szokásosnál is szigorúbbnak mutatták a férfit. - Édesanyáddal azon voltunk, hogy megtaláljuk a középutat. Azt a megoldást, amivel mindenki kicsit nyerhet. Áldásunkat adjuk a Pandora Egyetemen folytatott tanulmányaidra egészen a Vizsgád letételéig természetesen.

Bár szülei a nyár vége felé hajlottak rá, hogy elengedjék Cassyt, ez kimondva még soha nem hangzott el. Egyik nap hol ezen, a másik nap hol azon a véleményen voltak és Cassy lassan beleőrült a bizonytalanságba. Apja határozott, egyenes kijelentését hallva Cassy szíve örömujjongásba kezdett és egyre csak azt hajtogatta: sikerültsikerültsikerült! Megszorította apja asztalon pihenő kezét és mosolygó tekintettel nézett édesanyjára.

- Köszönöm nektek! Köszönöm, hogy elfogadjátok. Bízzatok bennem! Minden rendben lesz.

- Mindig is bíztunk benned kislányom - szólt Celestine. - Nem a te képességeidet kérdőjelezzük meg. Viszont azt is ugyanolyan jól tudjuk, minthogy te most itt ülsz velünk az asztalnál, hogy az Árnylények nem ismernek irgalmat. Válogatás nélkül gyilkolnak, nem tartják vissza őket olyan érzelmek, mint a becsület, a lojalitás, a tisztelet vagy a szeretet. Ez az, amit sem te, sem mi, sem pedig egyetlen Sagittarius sem felejthet el soha.

Árnylények. Nem tehetett róla, Cassy ösztönösen ökölbe szorította kezét az örök ellenség említésére. A minden Sagittarius rémálmában felbukkanó gonosz, akivel szemben a bátor hősök megnyerhetik a csatákat, de a háború soha véget nem érő lesz, míg világ a világ. Miattuk volt szükség Harcosokra. Azokra, akiknek egyetlen feladatuk a népük és a Kívülállók védelme.

Az Árnylények létezéséért bár kimondatlanul, de részben magukat hibáztatták a Sagittariusok, ugyanis ez a kíméletlen, sötét és romlott erő csak egy Sagittarius testében volt képes megmaradni. Úgy tartották, hogy az Árnylény nem más, mint a démonok által megfertőzött Sagittarius. Olyan személy, aki észrevétlenül él a nép között, majd váratlanul, kiszámíthatatlanul, gyorsan és kegyetlenül tör elő belőle minden vadság és pusztításra való hajlam, amit addig elrejtett magában. Lehetetlen volt előre megjósolni ennek a bekövetkezését, mert bár egy Árnylény már születésétől fogva érzi, ahogy a sötétség a mélybe húzza lelkét, ezzel együtt az álcázás és a manipuláció mesterévé is válik.

Green Village túl kis település volt ahhoz, hogy különösebb érdeklődést mutassanak iránta az Árnylények. Cassy egy alkalomra tudott csak visszaemlékezni, amikor apja egy éjszaka váratlanul telefonhívást kapott Cooperéktől, majd elviharzott és csak másnap reggel tért haza fáradtan, megtörten és mocskosan. Mikor a lány megkérdezte tőle, mi történt, csak annyit mondott: “a gonosz”. Két nappal később eltemették Elizabeth Coopert, a család legidősebb gyermekét.

Ezzel szemben Pandorában nem volt szokatlan egy-egy Árnylény támadás, ahogy az általában a Központok közelében lenni is szokott. Cassy Harcosnak készült, így tisztában volt bele, hogy ki az ellensége. Ő izgatottan várta a pillanatot, amikor végre szemtől szemben állhat egy Árnylénnyel és magáért, a családjáért, a népéért megküzdhet vele. Azonban el kellett ismernie, hogy szülei szemszögéből sosem vizsgálta meg ezt az elképzelt jelenetet és nyilvánvaló volt, hogy ez számukra inkább volt rémálom, mint vágyálom. Cassy tudta, hogy szülei vettek részt elkerülhetetlen csatákban, vesztették el barátaikat, és hogy azt kívánják, egyetlen gyermekük soha ne lássa azokat a rémségeket, amiket nekik kellett. Azonban saját sorsától még ők sem menthették meg Cassy Galet.

- Miért mondod most ezt nekem anya?

- Nos, kedves Cassandra - szólt közbe Patrick, aki látványosan unta a forró kása kerülgetését -, azt hiszem, szüleid arra akarnak utalni, hogy bár járhatsz egyetemre, azt mindenképpen biztonságos körülmények között kell tenned. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jelenleg a legbiztonságosabb megoldás egyben a legkézenfekvőbb is. Hozzánk fogsz költözni a Pandora Központba.

Cassy látta, ahogy Patrick vékony ajkai mozognak, hallotta a szavakat, amiket formált, de a jelentésük mégis irtó lassan jutott el a tudatáig. Mintha az agya pár hosszú másodpercig lenyomva tartotta volna a szünet gombot. A korábban elképzelt ábrándos képek, ahogy Terryvel közös szobájukat berendezik, hirtelen szertefoszlottak, mint az álmok a reggeli ébredésnél.

- Szóval ezért vettétek egyáltalán fontolóra a dolgot? Ennyi erővel katonai bentlakásos iskolába is küldhetnétek! – Cassy vádló tekintettel nézett szüleire. A néhány pillanattal ezelőtti örömnek nyoma sem maradt, és Cassy kezdte úgy érezni, egy érzelmi hullámvasúton ül, a gyomra pedig fel-le liftezik a váratlan bukkanóktól.

- Nem tudom, milyen egy katonai bentlakásos iskola, de meg kell értened, hogy ezt nem azért tesszük, hogy neked rossz legyen.

- Valahogy mégsem értem, nekem ez miért lesz jó.

- Biztonságos Cassandra! Biztonságos lesz számodra, és édesanyáddal ez az elsődleges szempontunk. – Anthony csak akkor szólította Cassyt a teljes nevén, ha komolyan meg akarta fegyelmezni. Ilyenkor a lány a lehető legkisebbnek érezte magát. A családfő a példaképe volt, a hőse, akiről mindig tudja az ember, hogy váratlanul felbukkan, amikor szüksége van rá. Ha ő mérges volt, Cassy tudta, hogy túllőtt a célon.

- Hidd el Cassandra, előnyödre válik majd, hogy a Vizsgára való felkészülésedet a Központban folytathatod. – Patrick vigyorgása nem lankadt a légkör feszültségének növekedésével sem. – Minden tiszteletem a tiéd Anthony, de lássuk be, vannak olyan dolgok, amiket egy apa nem taníthat meg a lányának. Van, amikor a keménykezűség ösztönzi az embert a nagyobb teljesítmény elérésére. Biztos vagyok benne, hogy ezzel te is egyet fogsz majd érteni. – Utolsó mondatát már a döbbent Cassyhez intézte.

Patrick túl feltűnően élvezte a helyzetet. Vezetőként ő volt a Csillagifjak oktatásának felelőse, és a tény, hogy Cassandra Gale annyi évvel ezelőtt kicsúszott a markából, szúrta a szemét. Anomália volt a jól működő rendszerben, márpedig Patrick William kifejezetten rühellte a kivételeket. Határozottan állította, hogy azok nem erősítik, hanem gyengítik a szabályokat.

- Szóval tanulnom kell az egyetemen és a Központban is?

- Nos, úgy vélem az egyetemen így is csupán élettapasztalatokat szeretnél gyűjteni. – Patrick szavait hallva Cassy úgy érezte, hogy Mr. Kamilla olvassa a gondolatait. Talán csörgedezik néhány csepp mágia az ereiben? A gondolat megriasztotta a lányt, de az talán még jobban, hogy Patrick játszi könnyedséggel lát át rajta. Őt nem tudja könnyen meggyőzni arról, hogy kizárólag a tanulmányok és a Kívülálló tudományok iránti érdeklődése sarkallta a jelentkezésre. Pedig Cassy azt hitte, apja jelenti majd a kihívást. – Természetesen, ha idővel úgy érzed, túl sok feladat hárul rád, akkor az egyetemet bármikor otthagyhatod. Gondolom, abban egyetértünk, hogy a Vizsgára való felkészülésed elsőbbséget élvez.

Bár szavai gúnyosak voltak, ebben Cassynek is igazat kellett adnia neki. Ha a Vizsgán elbukik, az Erőtlenek életét kell élnie. Erre a gondolatra akaratlanul is tarkójához kapott, hogy végigsimítson a Jelen, amit kilencéves kora óta viselt. Természetesen nem az Erőtlenek sorsát szánta magának, de volt annyira önfejű, hogy be akarja bizonyítani, meg tudja állni a helyét két eltérő társadalomban.

- Rendben van – egyezett bele, mire Anthony és Celestine jól hallhatóan felsóhajtottak.

- Csodálatos! – csapta össze tenyerét Patrick. Azt nehéz volt megállapítani, hogy örömében tette, vagy csupán befejezettnek gondolta az adott napirendi pontját. – Tekintve, hogy a Központ lakhelyül szolgál másoknak is, így a legszükségesebb holmikat tudjuk biztosítani neked is. Van egy jól felszerelt konyhánk, és az eredeti épülethez hozzáépítettünk többek között pár plusz fürdőszobát is. Néhány ruhát, tankönyveket és egy-két személyes holmit kell bepakolnod, és indulhatunk is.

- Azt hiszem, hogy a szobám bőröndbe gyömöszölése kicsivel több időbe fog telni, mint egy taps – reagált szárazon Cassy. Nem volt váratlan meglepetést, hogy Patrick mosolya csak szélesebb lett a hallottak után. Bár vigyora levakarhatatlannak tűnt, Cassynek nem kerülte el figyelmét, hogy tekintetében nyoma sem volt vidámságnak, csupán ajkai görbültek felfelé, mintha csak ez lenne mindennapi, egyszerű, rutinos feladatuk.

- Holnap délután szívesen visszajövök érted Lionellel. Öreg vagyok már, kell a segítség a bőröndök pakolásában.

Bár Patrick egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akinek bármiféle nehézséget jelentene néhány táska megemelése, de Cassy inkább ráhagyta a dolgot.

*

Néhány órával később Cassy a hálószobája közepén elnyújtózó puha, kerek, lila szőnyegen ült törökülésben, és a nyakában lévő ezüstláncon függő ametiszt gömböt forgatta karcsú ujjai között. Az előtte lévő üres bőrönd belsejét bámulta.

Miután megbeszélték a részleteket, Patrick sietve megköszönte a teát és a „baráti csevejt”, beült a sötét Jeep Cherokee-ba, és azzal az ígérettel hajtott el, hogy holnap visszajön. Cassy eljátszadozott egy Schwarzenegger-féle visszatérek vicc elsütésének gondolatával, de tudta, hogy szülei nem értenék a tréfát. Hiányzott neki Terry.

Cassy nem döntötte még el, hogy mit gondoljon a Pandora Központ Vezetőjéről. Rendkívül intelligensnek tűnt, de legalább ennyire ravasznak is, és Cassy nem tudta neki elsőre megszavazni a bizalmat. Apja mindig azt mondta, hogy soha nem szabad megbízni senkiben, addig, amíg az illető nem szolgált rá. Láthatóan a szülei és Patrick között megvolt ez a kapcsolat, hiszen másképpen nem kérték volna a segítségét sem. Kimondatlan, régi történetek garmadájára épült az ő bizalmuk, amit mindenképpen tisztelni kellett, de ettől még Cassy ezt nem érezte magáénak. Köztes megoldásként úgy döntött, megadja Patricknek az esélyt, hogy bizonyítson.

Akárhogy is, ahhoz nem fért kétség, hogy másnap bizony újra meglátogatja, és addig Cassynek illett volna kezdenie valamit a tátott szájjal rábámuló bőrönddel. Amikor arról ábrándozott, hogy a városba költözik, mindig várakozással teli izgalom fogta el. Ám most, hogy eljött a pillanat és minden ábrándkép valósággá vált, már volt benne valami ijesztő és bizonytalan. Valami végleges.

Körbenézett a lemenő nap fényétől erős narancssárga és vörös fényben úszó szobában. A polcokon sorakozó tárgyak, a falra kitűzött fotók, mind a személyiségéről, a lényéről árulkodtak. Fontos emlékek őrzői, amiket a nagyvárosban sem akart elfelejteni. Hirtelen úgy érezte, nem mondott olyan nagy butaságot azzal, hogy az egész szobáját be kellene pakolnia.

Ekkor ugrott be a lánynak a legfontosabb dolog. Akár egy villanásnyi látomás, úgy jelent meg előtte a kép a tárgyról. Azonnal felpattant és kirohant a házból, egyenesen a pajta felé.

Anthony Gale nem véletlenül tartotta a pajta ajtaját mindig zárva. Belépve bárki egy szerszámokkal teli, rumlis, kissé szűkös helyiséget láthatott, végében egy pincelejáróval. Cassy célirányosan, gondolkodás nélkül szaladt végig a fülledt levegőjű, poros területen, majd néhány kiépített kő lépcsőfokon lesietett a tölgyfahordók közé. A kis teremben két oldalt öt-öt darab boroshordó sorakozott a fal mellett. Baloldalon a legutolsó mögött azonban volt egy gondosan elrejtett fém kar, amit csak az találhatott meg, aki tudta, hogy mit és hol kell keresnie. Nehezen lehetett hozzáférni, de Cassy nem először húzta már meg a kart, úgyhogy nem jelentett számára különösebb kihívást.

Fémkerekek csikorgása hallatszott, miközben a pince legbelső, bejárattal szemközti fala oldalra csúszott, átjárót nyitva egy újabb, az eddigieknél is sokkal kisebb terembe. A pajtához és a pincéhez képest meglepően modern kialakítása volt. Az acélfalak rideg szürkesége és a mozgásra felkapcsolódó spotlámpák hideg fehér fénye pár pillanatig bántotta Cassy érzékeny látását, de a lány jól ismerte az utat. Vakon belépett a kocka alakú szobába, ahol egy beépített retinaszkenner szolgált újabb védvonalként.

Cassy unottan támasztotta állát a szkenner elé, hogy az alacsony intenzitású infravörös sugarak leolvassák, amit le kell nekik. Ezután egy újabb ajtó nyílt ki, és a lány végre beléphetett az apja által kialakított fegyvertárba. Az oldalfalnál elhelyezett üvegszekrényekben a legkülönbözőbb fajtájú lő- és szúrófegyverek, néhány egyszerűbb gyakorló reflexíj és egy számszeríj is helyet kapott.

Anthony ugyan nem volt Harcos, de alapkiképzésben neki is részesülnie kellett, akárcsak minden Sagittariusnak, így nem okozott különösebb kihívást számára egy ilyen készlet beszerzése. Cassyt is ő tanította mindenre, amit tudott a harcművészetekről. Nos, ő és néhány jól megválasztott könyv. Cassy néha úgy érezte, hogy apja ijesztőnek találja lánya fegyverek iránti vonzalmát, hiszen Tanítóként inkább a szavak erejében hitt. Egyszer, gyakorlatozás után megkérdezte apját, hogyan lehetséges, hogy olyan jól használja a fegyvereket és közben mégis undorral beszél róluk. Azt mondta azért utálja őket, mert pontosan tudja, mire képesek.

Az egyik szekrény aljában négy kipárnázott fiók volt, amikben kisebb-nagyobb tőrök kaptak helyet. Cassy kihúzta felülről a második fiókot és kivette a középső fegyvert. Tizenötödik születésnapjára kapta. Az addigi legszebb ajándéka volt. Úgy örült neki, ahogy más lányok egy márkás ruhadarabnak vagy egy csillogó ékszernek.

Az ezüst tőr tíz centis pengéjének mindkét oldala élezett volt, markolatát pedig egy gyönyörűen megmunkált, ágaskodó sárkány díszítette. Messziről egészen úgy tűnt, mintha a sárkány szájából előtörő tűz maga a penge lenne. Ezért nevezte el Ezüst Sárkánynak.

Magához vette még a fekete bőrből készült tokot, amit könnyedén rácsatolhatott bármelyik övére. Óvatosan belecsúsztatta az Ezüst Sárkányt, majd mosolyogva visszaindult a szobájába.

Bár a bőrönd még mindig üres volt, Cassy tudta, hogy a legfontosabb dolgot már bepakolta.

✩