Sziasztok Csillagok!
Ígéretemhez híven elhoztam nektek a novellát, ami a Sagittarius történetéhez köthető. Ha kíváncsi vagy, hogy került Cassy birtokába az Ezüst Sárkány, akkor olvasd el a következő sorokat és mondd el véleményedet a legvégén.
A novella egy Penna gyakorlati feladat kapcsán született meg, így találkozhattok vele azon az oldalon is. Az eredményhirdetés már megérkezett, és az a nagy megtiszteltetés ért, hogy írásom bekerült az első három helyezett közé, így nem sokára vendégíróként is szerepelhetek a blogon! Eszméletlenül izgatott vagyok emiatt!
Sok más alkotás is érkezett a feladatra, ezeket az alábbi linken mind elolvashatjátok: http://irokhaakarok.blogspot.hu/2017/09/egy-kategoria-ezernyi-tortenet_29.html
Szerintem elképesztő, hogy ugyanolyan kritériumok alapján mennyi különböző történetet lehet megalkotni. Ha van kedvetek, nézzetek be az oldalra és meséljétek el, hogy nektek melyik volt a kedvenc írásotok!
✩
- Te jó ég! – kiáltottam fel izgatottan, miközben próbáltam
ügyelni rá, hogy örömömben össze ne gyűrjem a cetlit.
- Pszt! – szólt rám mérgesen a pultban álló könyvtáros.
Kopasz volt és pocakos, szemüvege egészen orra hegyéig
lecsúszott. Nem is értettem, hogy mi tartja még a fején, mindenesetre a kerek
okuláré bírta a gyűrődést. Szürke, agyonmosott ing és egy sötétzöld kötött
mellény fedte a nagy pocakot. Ha azt mondták volna nekem, hogy írjak körül egy
könyvtárost, valószínűleg ugyanígy festettem volna le.
Halk kuncogásba fojtottam izgatottságomat, majd bocsánatot
kértem. Terry a csuklómat szorongatta, miközben másik tenyerét szorosan a szája
elé tette, nehogy hangos hahotázásával megzavarja a hely csendjét. Nyakában ott
himbálózott kedvenc fényképezőgépe, amit szüleitől kapott tavaly karácsonykor.
- Mit keresnek a hölgyek? – kérdezte a pocakos úr, de én
csak megráztam a fejemet, és elindultam a legközelebbi könyvespolc felé.
- Istenem, ez annyira izgalmas!
- Terry halkabban, mert még kihajítanak minket – korholtam
meg mosolyogva barátnőmet.
Természetesen maximálisan egyet kellett értenem vele,
ugyanakkor kulcsfontosságú volt, hogy ne zárjanak ki Green Village Városi
Könyvtárából.
És ha már a kulcsoknál tartunk… Elővettem farmerem zsebéből
az apró, rézből készült kulcsot, ami egy lila selyem szalagon függött. Aznap
reggel kaptam postán egy apró kis dobozban, amely ugyanilyen anyagból készült
párnával volt kitömve. A párna körbeölelte ezt a kis tárgyat, és a cetlit, ami
most öklöm börtönében volt.
Aznap volt a tizenötödik születésnapom. Így már azért érthetőbb
az izgatottságom, nem igaz? Pár nappal korábban kaptam egy titokzatos üzenetet,
amiben az állt, hogy nagy meglepetésre kell számítanom ezen a jeles napon.
Ahhoz, hogy megértsétek, miért kerítettem ennek akkora feneket, jó, ha
tudjátok, hogy korántsem vagyok átlagos. Bár családom látszólag hétköznapi
életet élt egy eldugott kisváros eldugott farmján, ez korántsem volt ilyen
egyszerű. Olyan társadalom tagjai voltunk, akik az emberiség, a jó és a fény
védelmére esküdött. A feneketlen mély gonosz elpusztítása és a sötétség
megszüntetése volt mindannyiunk életének célja és értelme.
Mindezt természetesen titkon, álcázva kellett megtennünk,
úgyhogy szüleim és én mesterei voltunk a dolgok elrejtésének. A látszatra
persze nekünk is adnunk kellett. Családi birtokunkon minden kötelező elemet meg
lehetett találni. Voltak lovaink, egy tehenünk, egy kutyánk, kisebb szántóföldünk
és egy színpompás virágoskertünk. Ám a lényeg a pajta mögötti titkos raktárban
volt, ahol az egytől egyig csodálatos és halálos fegyvereket tartottuk.
Bármennyire is szerettünk volna abban hinni, hogy a sötétséget szép szóval,
türelemmel és megértéssel el lehet kergetni, sajnos nem jött be a dolog.
Így fordulhatott elő, hogy mióta járni tudok, azóta edzem
is. Apám útmutatásával egészen kikupálódtam, és bár még bőven volt hova
fejlődnöm, szerintem egy tizenöt éveshez képest elég jól nyomom. A
harcművészetek iránti szeretetem jeleként kértem születésnapomra egy olyan
önvédelmi fegyvert, ami mellettem lehet egész életemben. Na, most mondja
valaki, hogy nem vagyok romantikus!
Az ajándékról szóló üzenetet meglátva először azt hittem,
Terry szórakozik velem, de ő váltig állította, hogy semmit nem tud az egészről.
Ezután már egészen biztos lehettem abban, hogy a második tippem majd bejön.
Persze szüleim makacsul tagadtak, de ilyen ajándékot csakis ők találhattak ki
nekem. Idővel persze rájöttem, hogy a feladó kiléte teljesen mellékes. A
rejtély sokkal érdekesebbnek bizonyult.
A cetlin ugyanis a következő szavak
álltak:
„Drága Cassy!
Ajándékra vágysz?
Ha a kulcsnak otthont
találsz,
kívánságod teljesül.
Keresned kell
szüntelenül,
de eme sorok szavai
próbálnak megsegíteni.
Tudásnak Háza
mindennek forrása
perzsa nevű liliom
lesz a megoldása.
Keresned kell egy
csillagászt,
kinek fejében nagy
tudást
és egy otthont
találsz.
Ne feledd, ki a tűzzel
találkozik,
Ezüstté válik!”
Egy kincskereső játék! Ki ne vágyna ilyenre a
születésnapján?! A verset legalább ezerszer elolvastam, minden egyes szavát
memorizáltam, hiszen bármelyik segítségemre lehetett a kutatás során.
Miután megmutattam Terrynek egyértelmű volt, hogy ő sem
maradhat ki a mókából, így együtt próbáltuk megfejteni a sorokat.
- A kulcs otthona nyilván valami doboz lesz, amiben van az
ajándékod – mondta Terry, mintha ez teljesen magától értetődő tény lenne. Épp a
fényképezőgépet töltötte fel, mert hajthatatlanul állította, hogy egy ilyen
kalandot dokumentálni kell.
- Igen, és ha abból indulok ki, hogy ez édesapám ötlete
volt, akkor szerinte a tudás egyértelműen a könyvekben van.
- A könyvtár! – kiáltottuk egyszerre, és alig fél óra múlva
már kacarászva zavartuk meg szegény könyvtáros békéjét.
- Oké, és most merre? – szegezte nekem a kérdést Terry,
miközben a szépirodalmi könyvek között próbáltunk menedéket találni a kíváncsi
szempárok elől. Green Village kisváros volt, itt minden hangos zajra,
titokzatos sutyorgásra vagy furcsa tekintetre felfigyeltek az emberek.
Újra elolvastam a versikét.
- Perzsa nevű liliom – motyogtam magamban, miközben fel alá
járkáltam. Terry ugrándozva várta, hogy végre kinyögjem a megoldást, de mikor
az nem érkezett néhány percen belül, elszontyolodva nézett rám nagy kék
szemeivel.
- Megkérdezhetnénk…
- Hát persze! – csaptam a homlokomra. Pont időben, mielőtt
Terry elindult volna a pult felé és segítséget kért volna. Ezt a rejtvényt
nekem kellett megfejtenem, csalásnak éreztem volna, ha interneten utána járok,
vagy a könyvtároshoz fordulok. – Tulipán! – mondtam diadalittasan, miközben
örömömben a levegőbe bokszoltam párszor.
- Oké, most egy kicsit megijedtem – vallotta be Terry. –
Hogy fejtetted meg, Miss. Lexikon?
- Nem is értem, miért nem jöttem rá hamarabb, hiszen ez a
kedvenc virágom! Perzsa eredetű szóból származik és a liliomfélék családjába
tartozik.
- Aha, tényleg, de buta vagy, hogy nem találtad ki hamarabb
– mondta szemeit forgatva Terry, de én már alig figyeltem rá.
Elindultam a sorok között, hogy találjak bármit, ami a
tulipánra emlékeztet. Épp áthaladtam a hallon, ahol több számítógépasztalt
raktak egymás mögé, mikor megakadt a szemem valamin. A galériában, pont a
bejárattal egy légvonalban volt egy kis asztal közvetlenül a korlátnak tolva.
Egy csokor vörös, sárga és fehér tulipán állt rajta egy nagy üvegvázában.
Nem is figyeltem, hogy Terry jön e utánam, csak elrohantam a
lépcsők felé. Odaszaladtam az asztalhoz és csodálni kezdtem a virágcsokrot. Egy
díszes kártya volt a vázának döntve, rajta a következő felirattal: „Boldog Születésnapot Cassy!”
- Na jó, ez most vagy nagyon romantikus és édes, vagy nagyon
ijesztő – szólalt meg mögöttem Terry, aki az oldalát szorongatta a hirtelen
sprinttől.
Én addigra már rájöttem, hogy ez az ötlet senki más fejéből
nem pattanhatott ki, mint apáéból, aki egyben volt oktatóm és edzőm is. Mindig
igyekezett arra tanítani, hogy védjem meg magam. Reméltem, hogy az, amit a
kulcs otthonában találok majd, alkalmas lesz erre a célra.
- Nézd csak, Cassy! – bökött oldalba Terry. Teljesen
lekötöttek a gyönyörű tulipánok, szinte el is felejtettem, hogy a vers, és vele
együtt a cseppnyi kaland még nem ért véget.
Terry egy mellszoborra mutogatott, ami a szemközti falnál
állt, a lámpa fehér fényével megvilágítva. Kopernikusz szobra volt. A lengyel
csillagászé…
- Azt mondja a vers, hogy az otthon, feltételezéseink
szerint a kulcs otthona, a szoborban van – mondtam barátnőmnek.
Odarohantunk és végig tapogattuk a szobrot. Hátul a tarkóján
volt egy alig észrevehető kis nyílás. A szívem úgy dübörgött, mint még talán
soha. Remegés futott végig minden porcikámon. A keresés izgalma, a kaland édes
íze a számban, a várakozás gyomorszorító érzése mind egy pillanat alatt elmúlt,
csak a keserű, remegő kíváncsiság maradt.
Beledugtam a kulcsot, ami könnyedén belecsusszant a résbe.
Látszólag úgy tűnt, hogy a szobor tömör anyagból készült, ezért nem számítottam
rá, mégis könnyedén el tudtam fordítani. Ütközésig forgattam a kulcsot, és
abban a pillanatban egy halk kattanás ütötte meg a fülemet.
A talapzatban kiugrott egy kicsiny fiók, ami bár színével
teljesen beleolvadt Kopernikusz szobrába, mikor megtapintottam éreztem, hogy az
anyaga más. Könnyedén kihúztam, és ott volt.
Lila selyem párnán ott pihent a vágyott ajándékom. Egy ezüst
tőr, melynek markolata aprólékosan kidolgozott és lélegzetelállító volt. Egy
ágaskodó sárkányt mintázott, kidomborodó pikkelyekkel. Olyan volt, mintha a
tátott szájából előtörő tűz maga a penge lenne.
- Ezüst Sárkány – suttogtam elbűvölten.
- Te komolyan egy tőrt kértél születésnapodra? – fordult
felém értetlenkedve barátnőm, miután lőtt pár képet fényképezőgépével.
Én csak némán, csillogó szemekkel néztem rá, és szívemhez
szorítottam életem legszebb születésnapi ajándékát.
✩
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése