Előszó - Nézz le a Földre és mondd el, mit látsz!

Csillag vagyok. A Te szemedben valószínűleg csak egy távoli, apró, fényes pont a sötét égbolton. Egy a millió közül. Talán pont az egyik tréfásan elnevezett alakzat része vagyok, talán csak átsiklik rajtam a tekinteted, hogy egy nálam fényesebb testvéremet csodáld.

Engem nézel, amikor egy álmatlan éjszaka az ablakodban ülsz. Tőlem kérsz csodát, hogy az életed jobb irányba haladhasson. Rólam mesélsz, amikor le akarsz nyűgözni egy lányt. Nekem mondasz hálát, amikor az ijesztő sötétségben megmutatom a fényt.

Talán sokat jelentek neked, talán semmit.

Azt azonban nem is sejted, hogy nekem a Mindent jelented. Te és millió társad, akikkel megosztod a világodat. Figyellek Titeket. Én, és megannyi testvérem csak úgy, mint Holdanyánk.

Nézzük, amikor sírsz, nevetsz, háborúzol, békét kötsz, elbuksz és felemelkedsz.

Nézzük, amikor életet teremtesz, és amikor életet veszel el. Amikor igazságot szolgáltatsz vagy hallgatsz el.

Mindent látunk.

Hogy miért? Míg neked alig néhány évtized jut arra, hogy értelmet találj életednek, nekünk pontosan háromezer év. Ennyi idő hamar elrepül a számunkra. Olyan, mint az embereknek a gyerekkor. Fiatalon alig várjuk, hogy felnőjünk, de amikor elérkezik a pillanat, azt kívánjuk, bár lehetnénk újra gondtalan gyermekek.

Velem sem történt ez másként. Születésem óta azért rimánkodtam, hogy gyorsabban múljon az idő. Alig vártam a napot, amikor végre dönthetek a sorsom felől. De most, hogy bekövetkezett az elkerülhetetlen, nem tudom, mi tévő legyek.

Csillagként háromezer évünk van rá, hogy Téged észrevegyünk, lássunk, megfigyeljünk. Amikor betöltjük ezt a kort, egy sorsfordító döntést kell meghoznunk. Meghalunk azért, hogy lelkünk emberi testbe kerülve megtapasztalhassa a földi életet, vagy fényünk teljes erejével tovább ragyogunk az égbolton.

- Nézz le a Földre gyermekem! – szólt hozzám Holdanyám. Ha képesek lennénk érzelmek kifejezésére, azt mondtam volna, szomorúság tükröződik az arcán. Akárhányszor egy testvérem úgy döntött lehull a Földre, Holdanyám mindenki szeme elől elbújt pár pillanatra. Ez többet elárult a szavaknál.

- Kétségek gyötörnek Anyám – vallottam be. - Láttam és hallottam megannyi szépet és rosszat, de odalent át is fogom érezni mindezt. Szeretnék kacagni, de nem szeretnék szomorú lenni. Látni akarom közelről az összes gyönyörű tájat és a városokat, de azt kívánom, bár vak lennék, amikor vér borítja a földet.

- Az egyik nélkül a másik sem él. Ha az életet választod, ugyanúgy megtalál majd a rossz, mint a jó. Ehhez a körforgáshoz alkalmazkodnod kell.

Elgondolkodtam a hallottakon. Holdanyánk mindenkinél bölcsebb volt, hittem benne, hogy amit mond az szent és sérthetetlen.

Újra a bolygóra néztem. Olyan behatóan figyeltem, mint még soha. Próbáltam megtalálni azt a dolgot, amiért érdemes lenne embernek lennem. Láttam csodaszép tájakat és izgalmas városokat, de ezeket csillagként is figyelhettem, ráadásul minden következmény nélkül. Láttam fegyvereket és összeesküvésről suttogó csoportokat, akiktől fintorogva fordítottam el a szemem.

Aztán észrevettem valamit. Pontosabban valakit. Egy tündérszép kislányt, aki egy eldugott kis házikó kertjében fogócskázott egy rakoncátlan kölyökkutyával. Akaratlanul is mosolyogni támadt kedvem. Lestem pirospozsgás arcocskáját, zöld, csillogó szemeit és a széles mosolyát. Boldognak tűnt. Őt nem érdekelte a világ kismillió problémája, a varázslatos helyek és a többi érdekes ember. Csupán az, hogy ne szidják le a szülei, ha meglátják összepiszkolt nadrágját.

A Föld bár néha kegyetlen és igazságtalan, mégis odaszületett ez a csöppnyi angyal, ott fog felcseperedni, döntéseket hozni, felelősséget vállalni, szeretni, utálni… élni! Ha egy ilyen ártatlan kislány képes lesz rá, akkor én miért ne lennék?

Elszántan néztem vissza Holdanyámra. Nem kellett mondanom semmit, elég volt egy pillantásom. Holdanyám csak nézett rám, mintha az emlékezetébe akarná vésni ragyogásomat, majd bólintott egyet.

- Nem felejtelek el Anyám! – szóltam, mielőtt lehulltam volna a Földre.

Az utolsó pillanatban szemem sarkából még láttam, ahogy Holdanyám elfordul az emberiség elől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése