Egy szelet magamból

A csillagokról már született egy bejegyzés, de mivel ez nem egy csillagászati blog, ezért úgy gondoltam, mondok pár szót az írás és az én kapcsolatom kialakulásáról.

Már egészen kicsi koromtól kezdve hallgattam a családomtól - főleg a nagymamámtól -, hogy a képzelőerőm bizony még a segítségemre lesz. Nem igazán értettem, hogy ugyan nekem miért lesz jó, ha néha eljátszadozom a gondolattal, hogy van egy sárkányom, vagy az udvar végében lévő ócska bódé Hagrid kunyhója.

Mikor elég idős lettem hozzá, hogy felismerjem, mamám mire is gondolt, akkor már régen gyerekesnek számított botot használni varázspálcának, de a fantáziám csak nem lankadt. Őszintén hiszem, hogy mindez nem egyenlő a gyerekes gondolkodással, hiszen, ha nem látnék a hétköznapi felnőtt élet szürke ablaküvegén túl, akkor nem tudnék miről írni.

Mikor az első olyan történetemet írtam, amit barátaim blogján közszemlére is tehettem, már gimnazista voltam. Sok tanórán előfordult, hogy bár kívülről úgy tűnt a tananyagot jegyzetelem olyan bőszen, valójában az újabb fejezeten dolgoztam. Ha nem épp azon, hát akkor egy kisebb novellán vagy egy másik kezdetleges sztorin. Mindig éppen azon, amihez ihletet kaptam. Emlékszem, egyszer egy váratlan sugallatnak köszönhetően gyorsan megírtam egy örökre befejezetlenül maradt könyv első fejezetét. Megmutattam a padtársamnak, aki csak annyit kérdezett: "Hétköznapi dolgokról nem tudnál írni?' Hát, a válaszom ma is ugyanaz, mint akkor: NEM!

Hogyan is lehetne? Ki akarná azt olvasni, hogy Erika szombaton felkelt délelőtt tíz órakor, elment bevásárolni, majd elkészítette az ebédet? Az én képzeletemben ilyenkor minimum oda kell égnie a főételnek...

Szóval nyugtáztam, hogy én bizony szuper erőkről, hősökről, utópikus világokról fogok írni. Persze igyekszem befogadható, nem túlságosan elrugaszkodott cselekményeket kreálni, de valójában úgy gondolom, előbb-utóbb minden író megtalálja a saját közönségét. Azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak, de legalább élvezettel szemlélik a másik alkotta teremtményeket.

Még az érettségi előtt büszkén elmondhattam, hogy bizony van egy regény, amit befejeztem. Jó, nem fogok hazudni, az eredetileg trilógiának tervezett könyvsorozat első része lett kész, de nekem ez a világot jelentette. Bár most más névvel írok, de akkor is köszönetet kell mondanom akkori kitartó olvasóimnak és a világ legcsodálatosabb admin csoportjának. Jó pár évvel később újra belemerültem az akkori írásomba, és bár most már látom, hogy egy tipikus tinédzser világszemlélete, gondolatai és kezdetleges stílusa köszön vissza, számomra ez mindig is "az első" lesz. Márpedig tudjuk, hogy az elsőket sosem felejtjük el. Határozott szándékom abba a világba egy másik történetet is beleültetni, ám ehhez még sok idő kell.

Az érettségit követően, de még az egyetem előtt volt egy év, amit visszatekintve már határozottan pihenőidőnek titulálok. Akkoriban éltem át életem első írói válságát. Ugyan belefogtam a könyvsorozatom második részébe, de az ihlet elkerült, az egész történetet erőltetettnek éreztem és ez teljesen elvette a kedvemet. Rádöbbentem, hogy amit a legnagyobb előnyömként tartok számon, az egyben hátrányt is jelent. Mindenbe trilógiákat láttam bele. Nekem nem léteztek egy-két oldalas történetek, hiszen egyből mindent továbbgondoltam. Szemvillanás alatt megírtam fejben a fő történetszálat. Egész egyszerűen képtelen voltam például novellákat írni, pedig már akkor is éreztem, hogy a válságomból azok talán kirángathatnának. Ha eltérő világba csöppenek pár percre, ha más személyiségekkel foglalkozom, kisebb jelenetekkel, akkor talán megjön az ihlet, ami segít a nagyobb projektekben is.

Így találtam rá a Pennára (http://irokhaakarok.blogspot.hu/), ami számomra az olajat jelentette, amitől rozsdás képzeletem fogaskerekei újra akadálymentesen foroghattak. Az oldalon feltüntetett gyakorlati feladatok megoldása hol csak az unalmamat űzte, hol önbizalommal töltött fel, hol pedig meghozta a várva várt ihletet. A mai napig követem az oldalt, és bár most már ritkábban írok a feladatokra, ha úgy érzem tollat kell ragadnom csak azt nem tudom, milyen szavakat kanyarítsak a füzetbe, akkor biztosan ebből az oldalból nyerek motivációt.

Sokáig tartott, amíg rávettem magam, hogy ideje saját blogot készítenem, mert ahogy minden mást, ezt is továbbgondoltam, és mindig annyi kérdés merült fel bennem, hogy inkább másnapra halasztottam a dolgot. Úgy éreztem, csak akkor foghatok bele, ha A-tól Z-ig tökéletes lesz minden és legalább három hónapra előre tudom, hogy milyen bejegyzések fognak kikerülni az oldalra.

Nos, ez nem így lett. Nincsen terv, csak az alkotás szeretete és a képzelőerőm maximális kihasználása. Ennek ellenére úgy gondolom, elkezdeni valamit, csakis az elején lehet. Így hát itt tartunk most: mindennek az elején!

✩