Játszunk egy kicsit!

Sziasztok csillagok!

Talán úgy tűnhetett, hogy az utóbbi héten kissé elhanyagoltalak benneteket, de ne aggódjatok, senki és semmi nem lett elfelejtve! A legegyszerűbben megfogalmazva azt az indokot - kifogást - tudom felhozni, hogy kicsit rendbe kellett tennem a blogok körüli háttérfolyamatokat, ami kevésbé szembetűnő és látványos tevékenység, ám annál hasznosabb.

Na de most visszatértem és hoztam nektek egy szuper játékot! Remélem, tetszeni fog nektek, bár egy leheletnyi kis aktivitást igényel a feladat.

Térjek már rá a lényegre?

Oké, oké, legyen!


A játék a Sagittarius fejezeteiről szólna. Talán észrevettétek, hogy egyik fejezetnek sincs külön címe. Gondoltátok volna, hogy ez nem véletlen? :O

Bizony, már az első fejezet vázlatánál felmerült bennem a kérdés a fejezetcímekkel kapcsolatban, ám akkor úgy döntöttem, hogy szeretnélek bevonni titeket is az alkotás folyamatába! Számtalanszor hangoztatom, hogy a képzelőerő, a kreativitás, a fantázia a legcsodálatosabb dolgokra sarkallhat minket. Szeretném, ha az alkotás öröméből kapnátok egy kis szeletet. Legalábbis a Sagittarius alkotásáéból mindenképpen.

A játék

Válassz ki egy Sagittarius fejezetet, majd ez alá a bejegyzés alá megjegyzésbe írd meg, hogy szerinted milyen cím illene hozzá a legjobban! A beérkező ötletekből kiválasztja majd a zsűri a két nyertest.

A zsűri egyik tagja természetesen én leszek, de szerettem volna egy független véleményezőt is. A sztárzsűrink tehát nem más, mint Szatti, a csodás Pennát a kézbe oldal üzemeltetője! Ezúton is szeretném neki megköszönni, amiért elvállalta a felkérésemet. :)

Nyeremény

Első helyezett megkapja:

- a soron következő Sagittarius fejezetet a nyilvánosságra hozása előtt;
- "csillagtörténetek designos" (jó lesz, ígérem! :D) heti tervezőnaptárat;
- az eddigi fejezetek egybeszerkesztett változatát.

Második helyezett megkapja: 

- "csillagtörténetek designos" (jó lesz, ígérem! :D) heti tervezőnaptárat;
- az eddigi fejezetek egybeszerkesztett változatát.

Az összes résztvevő megkapja:

- az eddigi fejezetek egybeszerkesztett változatát.

Játékszabályok

1; A  megjegyzésben tüntesd fel azt, hogy:

  • hányadik fejezetről van szó;
  • az általad kitalált címet;
  • miért ezt a fejezetet választottad.

2; Ha szeretnéd azt is megindokolhatod, hogy miért pont ez a cím jutott eszedbe, de ez opcionális.

3; Mindenképpen add meg a nevedet. A "Névtelen" az nagyon személytelen, nehezítené a későbbi kommunikációt.

3; A címnek mindenképpen kapcsolódnia kell az adott fejezethez. (Talán ezt felesleges is mondanom, de hát biztos, ami biztos!)

4; Csak egy fejezetcímmel vehetsz részt a játékban. Ha szeretnéd, feltüntetheted a többi fejezet címére vonatkozó ötletedet is, de ebben az esetben kérlek, jelöld meg, hogy melyiket szeretnéd "benevezni a versenybe."

6; A játékban részt vevők automatikusan beleegyezésüket adják, hogy a nyereményként kapott, soron következő, a blogon még nem megjelent fejezet részleteit nem adják tovább senkinek, semmilyen formában.

A játék 2017.12.15-én, pénteken kerül lezárásra.

Eredményhirdetés 2017.12.17-én, vasárnap.


Hajrá csillagok, mutassátok meg, milyen fényesen ragyogtok! ;)




8 megjegyzés:

  1. Sziasztok csillagok!
    Annyit azért még szeretnék hozzátenni a játékhoz, hogy ha kérdésetek vagy csak véleményetek lenne, természetesen azt is megoszthatjátok velem kommentben. Nem csak a fejezetcímeket ér ide írni. ;)

    Henna

    VálaszTörlés
  2. Ez de szuper ötlet! :D
    Már kezdek is kreatívkodni. :D

    Moro

    VálaszTörlés
  3. Helló,

    Tetszik a játék, és maga a sztori is. Rám is számíthatsz ;)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Szuperek vagytok!! :D Köszönöm mindkettőtöknek a lelkesedést és támogatást! És persze kíváncsian várom, hogy mit találtok ki :P

    Henna

    VálaszTörlés
  5. Hello,

    A játéra akkor válaszolok is:

    Az általam választott fejezet: Első fejezet
    Cím: Pellegrin

    Azért választottam ezt, mert az első fejezet sokat nyom a lattba: itt kiderül, mennyire lesz izgalmas, ígéretes a történet, és megismerjük az írót is, a szóhasználatát, a gondolkodás módját és írástechinkáját. Amolyan bemutatkozás és mézesmadzag is egyben.

    Üdv,
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen a részvételt Brukú! <3 :)

      - Henna

      Törlés
  6. Hali, végre én is eljutottam ide, hogy elmerengjek a fejezeteken. :D Bár a cím adás sose volt nagy erőssége, utólag, minden kreativitásom összekapartam. XDD

    Fejezet: 10
    cím: Amikor Pandora csillagai lehullottak

    Különösen tetszett ez a fejezet, mert egy fontos eseményről derültek ki infók, és mindenki elveszített valami nagyon fontosat az életéből.

    Moro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a részvételt Moro! :)

      Henna

      Törlés